Itt a rendelet: legalább 20 fok lesz az általános iskolákban is, de az úszók sem fagynak meg
Minimum 20 fok lesz az általános iskolákban és a bölcsődékben is, de az önkormányzati fenntartású uszodákban sem kell félni a megfagyástól.
Minimum 20 fok lesz az általános iskolákban és a bölcsődékben is, de az önkormányzati fenntartású uszodákban sem kell félni a megfagyástól.
Ha egy kérelem esetében "egyértelmű a helyzet", az is nagyjából egy óra munkát jelent nekik, ha pedig ki kell menni ellenőrizni, akkor egyszerre kolléga is kiesik a munkából.
Minden önkormányzat magának dolgozta ki a dokumentumot. Így pedig előfordulhat, hogy két szomszédos településen is eltérőek a megkövetelt csatolmányok, igazolások.
Az önkormányzatoknak minden negyedik forintot energiaköltségre kellene fordítaniuk, ám ezt még akkor sem fizethetnék ki, ha lenne rá pénzük és szándékuk.
Egyes településeknek akár a mostani gázárak 16-szorosát kell fizetni az MVM új ajánlata alapján.
Hét napból ötször akár éjfélkor is bezárhatnak majd a VII. kerület vendéglátóhelyei Budapesten, amiről nemrég jelent meg egy tervezet.
Gázt és áramot sem igényel a bölcsőde, így fogják megoldani a fűtést, és az áramot.
Egyre több felől lehet hallani, hogy a megemelkedett energiaárak mellett átmenetileg bezárnak egyes közintézmények. Emiatt több helyen is átalakításokra kényszerül az önkormányzat.
A megemelkedett rezsiszámlák miatt egyre többen fordulnak az önkormányzatokhoz segélyért.
Budapesten is készül a lista, hogy szükség esetén mely közszolgáltatást milyen ütemben csökkentik vagy állítják le.
Kifakadt a polgármester, komoly megszorítások jönnek, még az is kérdéses, lesz-e a településen közvilágítás.
Július elsejével megszűnt a koronavírus-veszélyhelyzet, véget ért a közszolgáltatási díjak emelésének tilalma.
Karácsony Gergely rendkívüli bejelentést tett a fővárosiaknak nyújtandó rezsitámogatásról, amelyet a főpolgármester a Fb-oldalán tett közzé.
Kulturális és közintézmények kerültek nehéz helyzetbe egyik napról a másikra, mert kiestek a kedvezményes gáz- és áramárra jogosultak köréből.
Rengeteg magyar anyagi biztonsága kerülhet veszélybe idén, ezért érdemes tudni, hogy az illetékes önkormányzat milyen esetben köteles rendkívüli települési támogatást nyújtani.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint vissza kéne vonni a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifakitermelésről szóló eltérő szabályokat
Auchan-busz nélkül maradnak a fótiak, egy önkormányzati képviselő szerint a boltlánc költségcsökkentés miatt szünteti meg a város és a helyi áruház közötti ingyenes járatot.
Megszavazta a parlament az alkotmánymódosítást, januártól újra vármegyékben fogunk élni.
A városokban, településeken élő szociális helyzetét, problémáit, mindig az adott önkormányzat ismeri a legjobban, de sok helyen mostanra elfogytak a tartalékok.
Egy hónap alatt eltűnt egy közepes méretű patak a Bükkben, ahová sok állat járt inni. De országszerte csökkent a tavak, folyók vízállása.