Magyarországig érnek az olasz szemétmaffia szálai: megdöbbentő, kik vannak benne
Egy somogyi község körzeti megbízottjai buktatták le február elején az olasz szemétszállító maffia sofőrjeit.
Egy somogyi község körzeti megbízottjai buktatták le február elején az olasz szemétszállító maffia sofőrjeit.
A javaslaton alapuló jogszabály-változás nyomán a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megengedett a helyi cégek számára.
A lakások általános felújítása mellett, fürdőszobákat és WC-ket alakítottak ki és kicserélték a nyílászárókat is. A felújított ingatlanok egy része társasházi környezetben található, így az érintett osztatlan közös társasházi részek is megújultak
A szóló törvény megengedi ugyan a településeknek, hogy úgynevezett „települési adót” vezessenek be, ennek viszont nem lehet alanya vállalkozói minőségében cég, csak magánszemély.
Gamás önkormányzatának például 5 890 260 forinttal kellett beszállnia a helyi posta üzemeltetésébe, Szolnok 42 milliót fizet egy évre, hogy újra üzemeljen az egyik bezárt egység.
Márciustól szeptemberig rögzített áron juthatnak földgázhoz az állami és önkormányzati szervek.
A Miskolc Holding Zrt. igazgatósága megtárgyalta és jóváhagyta a Barlangfürdő működtetésével kapcsolatos előterjesztést csütörtökön.
Minden gazdi rémálma, ha meglép a kutyája, akár csak pár órára is. Hogyan előzhetjük meg hát a bajt? Mi a legjobb megoldás a szökés ellen? Ennek járt most utána a HelloVidék.
Amelyik fürdő talpon maradt és nem zárt be az energiaárak elszabadulásával párhuzamosan, az kemény áremelést kénytelen végrehajtani.
Mennyi az iparűzési adó 2023 évében, hol nincs iparűzési adó? Mi az iparűzési adó célja, az iparűzési adó hol mennyi? Iparűzési adó Budapest: mennyi a Fővárosi Önkormányzatnál?
Január 9-ig nem haladnak úgy az ügyek, és a feltorlódott munkamennyiség miatt utána is lassabban intéződhetnek a kérelmek.
Az Energiaügyi Minisztérium a tervezhető és költségtakarékos működés érdekében három negyedévre rögzíti a települések és intézményeik távhő díjak januártól érvényes mértékét.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról szóló adásvételi szerződést.
Orosházának jelenleg 27 kilométer kerékpáros forgalmi hálózata van, részben önálló vonalvezetésű kerékpárút, részben gyalog-kerékpárút közös nyomvonalon vagy kerékpársávon. Szabadidős célra egyelőre nincs külön hálózat.
Újbuda Önkormányzata bővíti a várakozási övezeteket: kiterjesztik a várakozási övezetet Őrmezőre is. Az új rendszer holnaptól, azaz december 1-től él.
Egy szakértő szerint a XVIII. kerületi önkormányzat által tervezett új adó jogilag is problémás lehet.
Visszavásárolná Budapest a Fővárosi Csatornázási Műveket, mintegy 17 milliárd forintért.
A kormány döntött arról, hogy azokra az állami és önkormányzati tulajdonú bérházakra is kiterjeszti a rezsicsökkentést, amelyek nem minősülnek társasháznak.
A bezárt vidéki posták akkor nyithatnak csak ki újra, ha az önkormányzat fizet ezért.
Nyitnak a fővárosi jégpályák, de csak egy részük: most már biztos, hogy felemás lesz az idei szezon.