Az intézmény vezetése és az egészségügyi szakemberek már megkezdték az érintettek kezelését.
Június 29-én, pénteken robbant a vérnyomáscsökkentő-botrány, mely során 27 gyógyszer forgalmazását függesztették fel. Azóta az üggyel kapcsolatban, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezési-egészségügyi Intézet (OGYÉI) elmondta, hogy mintegy 200 ezren szedhették a felfüggesztett gyógyszereket, melyekben a hatóanyag szennyeződött, rákkeltő hatású. Ennek ellenére senkinek nem ajánlották, hogy azonnal abbahagyja a gyógyszerek szedését, azzal ugyanis jóval nagyobb bajba keverhetik magukat a betegek. Ezzel szemben azt javasolták, hogy egy hónapon belül mindenki váltson gyógyszert. Igen ám, de a legfrissebb információk szerint a cseregyógyszerek egy része akár 10-20-szor annyiba is kerülhet, mint a szennyezett termékek.
Ahogy arról június 29-én a Pénzcentrumon is beszámoltunk, az OGYÉI 27 vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását függesztette fel, mivel azokban rákkeltő hatású szennyeződést találtak. Azóta azonban az iskiderült, hogy 200 ezren szedhették a felfüggesztett gyógyszereket, nekik ugyanakkor semmiképp sem ajánlották a bevont gyógyszerek szedésének azonnali szüneteltetését, azzal ugyanis óriási egészségügyi kockázatnak tennék ki magukat. Ehelyett az OGYÉI azt javasolta, hogy egy hónapon belül mindenki váltson gyógyszert.
Igen ám, de az OGYÉI által frissen közreadott, szennyeződésmentes - valsartanalapú medicinák - orvosságok nem élveznek tb-támogatást. Ezért a betegeknek a lecserélni kényszerült gyógyszerük árának tízszeresét vagy akár hússzorosát kellene fizetniük az újakért - írja a HVG. Ezek a készítmények lehetnek - az OGYÉI iránymutatása szerint - a Novartis originális, egykor szabadalommal védett Diovanja, a szlovén Krka gyógyszergyár valamennyi és a Teva némelyik valsartanos készítménye.
(A borítókép illusztráció.)
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







