14 °C Budapest

Megállítja-e a tavaszi felmelegedés a koronavírust? Válaszolt a szakértő

2020. március 20. 08:30

A koronavírus magyarországi terjedésének lassítására a személyes érintkezések minimálisra szorítása az egyetlen valóban hatékony megoldás Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem docense szerint. A koronavírus elleni védekezés keretében a tíz akciócsoport egyikét, a koronavírus-kutatócsoportot irányító professzor hangsúlyozta: a boltok megrohamozása amellett, hogy felesleges, veszélyes is, mivel a zsúfolt üzletekben egyetlen vírushordozó számos embertársunkat is megfertőzheti. A jó idő esetleg lassíthatja a kórokozó terjedését.

Arra a kérdésre, hogy van-e esély, hogy időben megállítsuk a koronavírus terjedését és megakadályozzuk egy súlyos hazai járvány kialakulását, Jakab Ferenc elmondta: "Nem kizárt, ám rendkívül sok múlik az egyének hozzáállásán. A legtöbb, amit tehetünk, hogy a lehető legkevesebbre csökkentjük az érintkezéseink számát. Nagyon fontos lenne elkerülni az olyan felelőtlen és felesleges dolgokat, mint az élelmiszerboltok megrohamozása."

Biztosítva van az alapvető élelmiszerek utánpótlása, s amellett, hogy felesleges pánikolni, a boltokban az egymás nyakán sorban álló emberek keresztül-kasul fertőzik egymást

- mondta el a Magyar Nemzetnek. Hangsúlyozta, hogy meg tudjuk akadályozni a lakosság hatvan-hetven százalékának megfertőződését, "minden azon múlik, hogy betartjuk-e az utasításokat és ajánlásokat, s csak szükség esetén hagyjuk el az otthonunkat, és csak akkor érintkezünk személyesen embertársainkkal, ha muszáj, emellett folyamatosan kézfertőtlenítést végzünk." Hozzátette, hogy Kínában és Dél-Koreában is elsősorban a lezárások és a tömeges karanténok miatt sikerült megállítani a vírus terjedését.

Bár biztosat senki nem tud mondani, de lehetséges, hogy egy visszatérő járványról beszélhetünk, akár több hullámban is támadhat majd a betegség, ha mutat valamilyen szezonalitást. Kezelhető forgatókönyv lenne, ha a következő két-három év során az emberek egy része természetes úton átesne a fertőzésen, míg másik részük pedig beadatná az időközben remélhetőleg elkészülő vakcinát. Ekkor mondjuk hatmillió ember - vagyis a társadalom többsége - már védettséget szerezne a kórokozóval szemben, és kialakulna az úgynevezett nyájimmunitás, a vírus nem tudna járványszerűen terjedni

- mondta el a szakember. A vírus mutálódásától a professzor szerint nem úgy tűnik, hogy tartanunk kell, mert ra hivatalos nevén SARS2 koronavírus a lassan változó típusokhoz tartozik. Elmondta: "Kínai kutatók azt találták, hogy múlt december és idén február között 99,9 százalékban változatlan maradt a genetikai állománya. Egyes kutatók szerint aki most átesik a fertőzésen, körülbelül három évre szerez védettséget, de még ennek vizsgálata is folyamatban van."

A jó idő elpusztítja vagy legalábbis visszaszorítja a vírust?

Láthatóan nincs olyan hatással erre a vírusra a melegebb idő, mint például az influenzára, hiszen Ausztrá­liá­ban is terjed, ahol most nyár van, de Irán, Olaszország és Kína Hupej tartománya is melegebb égövön fekszenek. Viszont bizakodásra adhat okot, hogy fekete Afrikában alig-alig terjed ez a koronavírusfaj. Biztosat csak akkor tudunk majd mondani, ha Magyarországon is beköszönt az igazi jó idő, és lemérhetővé válik, hogy veszít-e a virulensségéből a nálunk tapasztalható körülmények között. Ebben a hőmérséklet mellett számos tényezőnek is szerepe lehet, például a páratartalomnak

- mondta el Jakab Ferenc.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem