7 °C Budapest

Így lehet anyagi csőd a téli kiruccanás vége

2018. január 30. 05:18

Magyarok százezrei hódolnak a téli sportoknak. Nagy részük az év eme a szakában látogat el a környező országokba, hogy ott síelhessen vagy snowboardozhasson. Ugyanakkor a téli sportokat űzők jelentős része, közel a fele nem köt biztosítást, hatalmas kockázatot vállalva ezzel. Jellemzően azonban sokszor a biztosítással útnak indulók sincsenek tisztában azzal, hogy milyen esetekre is szól a biztosításuk, noha lehetnek olyan szerződésbeli kitételek, amelyek felmenthetik a biztosítót a kárösszeg kifizetése alól.

A mintegy félmilliónyi magyarországi síelő többnyire a külföldi országokat keresi fel annak érdekében, hogy szeretett sportját űzhesse. Ugyanakkor ebből a rengeteg emberből a Biztosítás.hu januári sajtóközleménye szerint csupán az utazók fele köt biztosítást. Pedig a síelés egyáltalán nem veszélytelen sport, minden századik síelőt ér baleset a pályákon.

A balesetekből minden ezredik végződik halálesettel és minden tízedik balesetet szenvedő szenved fejsérülést. Ami a magyarokat illeti, ők többnyire a legnépszerűbb úticélnak számító Ausztriában szenvednek balesetet.

Évente nagyjából 5-6 ezer magyar szenved síbalesetet, ám ebből csupán néhány ezren rendelkeznek síbiztosítással.

Pedig Ausztriában egy komolyabb baleset költségei könnyen több millió forintosra duzzadhatnak, amit biztosítás híján saját zsebből kell fizetnie a balesetet szenvedőnek. Hogy mást ne mondjunk, a szomszédos országban egy helikopteres mentés 1-1,5 millió forintba kerül. Ha utána komoly műtéti ellátásra, esetleg műtétre is szükségünk van, akkor a balesettől függően a költségek több millió forintosra is rúghatnak.

Talán már ennyi adat is elegendő annak belátásához, hogy nem érdemes éppen a biztosítási díjon spórolni. Gyakori ugyanakkor a még biztosítással rendelkezők körében is, hogy nincsenek tisztában azzal, mire is terjed ki pontosan a biztosításuk, illetve milyen esetben nem kötelessége a biztosítónak fizetni. Az alábbiakban néhány gyakoribb kérdést igyekszünk tisztázni.

Milyen esetekben nem fizet a biztosítónk?

Az általunk megkérdezett biztosítók válaszaiból egyértelműen kiderült, hogy vannak olyan általános "szabályok", amelyek megszegése esetén hiába van biztosításunk: ha a baleset ennek folyományaként történik meg, akkor nem számíthatunk rá, hogy fizetni fog a biztosítónk. Tipikus ilyen elvárások a biztosítottakkal szemben, hogy magatartásuk ne legyen jogellenes. Nem fognak fizetni a biztosítók, ha a biztosított magatartása szándékos, vagy súlyosan gondatlan.

Úgy tűnik, hogy a biztosítóknál nem feltétel, hogy a biztosított bukósisakban síeljen - bár ha az adott pályán ez előírás volt, akkor problémánk lehet belőle, ha nem tartottuk be a szabályt -, és az sem probléma, ha mondjuk a biztosított rágógumizott a baleset bekövetkeztekor. Ugyanakkor nem fognak fizetni a biztosítók, amennyiben olyan pályaszakaszon történt baleset, amely egyébként a síelők elől el volt zárva.

A biztosítóknál általában szintén nem térítendő esemény, ha bármely hivatásszerűen, versenyszerûen, vagy díjazásért űzött sport-tevékenységben való részvétel során, vagy azzal összefüggésben következett be a baleset, továbbá igaz ez a biztosított szándékos veszélykereséséből eredő károkra is."

 - tudtuk meg KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesülettől.

A biztosított többnyire lemondhat arról, hogy térítsen a biztosító, ha alkohol, kábítószer vagy gyógyszeres túladagolás következtében történik baleset.

A biztosított ittas állapota valóban mentesülési ok lehet. Hogy adott esetben él-e ezzel a biztosító, az függ a konkrét élethelyzettől. Egy bögre forralt bor elfogyasztása más megítélés alá esik, mint egy súlyosan ittas állapotban elszenvedett baleset."

 - tudtuk meg Bodor Máté, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. utasbiztosítási üzletágának vezetőjétől.

Tovább árnyalta az alkoholos befolyásoltság kérdéskörét Lengyel Márk, az Európai Utazási Biztosító elnök-vezérigazgatója:

"Ez a gyakorlatban azonban nem jelent automatikus elutasítást, hanem a Biztosítónak minden esetben egyedileg meg kell vizsgálnia, hogy adott esetben van-e ok-okozati összefüggés a baleset bekövetkezése és pl. az ittas vagy kábítószeres állapot között, és csak akkor érvényesítheti a mentesülést, ha ez az összefüggés egyértelműen fennáll. Például ha valaki ugyan erősen ittas állapotban, de békésen, és teljesen szabályosan ácsorgott a pálya szélén, amikor egy másik síelő elütötte, akkor a Biztosító nem fogja elutasítani a kárigényt az ittas állapot miatt (de ha a baleset okozója volt ittas, akkor esélyes, hogy az okozó nem lesz jogosult térítésre). A tapasztalatok szerint erősen ittas állapot esetén az ellátó kórházak is azonnal ellenőrzik a véralkohol-szintet, mert nem minden beavatkozást tudnak elvégezni alkoholos állapotban lévő sérülteknél (pl. nem lehet ilyen személynél altatást igénylő műtétet azonnal végezni, csak később), tehát ez a későbbi gyógyulás esélyeit is rontja."

Úgy tűnik egyébként, hogy a biztosítók nem egységesen határozzák meg, hogy mi az a véralkoholszint, amely felett már nem számíthatunk túl sok jóra: például a Posta Biztosító 0,8 ezrelék, vagy ezt meghaladó, míg a Groupama Biztósító a 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb érték elérésekor nem fizet.

Mi történik olyankor, ha mi okozunk kárt valakinek?

Az általunk megkérdezett biztosítók mindegyikének tartalmaztak az utasbiztosításai felelősségbiztosítást is. Ez szintén nagyon fontos, hiszen mi is okozhatunk balesetet, és a másnak okozott kárt bizony bevasalhatják rajtunk. Viszont igen nagy eltérés van aközött, hogy az egyes biztosítók mekkora összeghatárig nyújtják felelősségbiztosításukat.

Az általunk megkérdezett biztosítók közül volt olyan, amely - csomagtól függően - akár 9 millió forintig is biztosítja ügyfeleit, de olyan is, amely csak - szintén csomagtól függően - 500 ezer forintig. Lehet, hogy elsőre az utóbbi összeg is soknak tűnik, de gondoljunk bele: ha a mi hibánkból szenved valaki súlyos sérülést, akkor könnyen lehet, hogy nem csak az orvosi ellátását, de még a lábadozása alatti időszakban kieső jövedelmét is meg kell térítenünk. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy mekkora összegre szól a felelősségbiztosításunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mi történik olyankor, ha használhatatlan a sípálya?

Kíváncsiak voltunk, hogy bebiztosíthatjuk-e magunkat olyan esetre, amikor a sípályához való érkezésünkkor derül ki, hogy valamely természeti okból kifolyólag nem üzemel a sípálya. Mint kiderült, az általunk megkérdezett biztosítók közül egyedül a K&H Biztosítónál van ilyen szolgáltatás hóbiztosítás néven, ám ők is csak az év január 1. és március 15. közötti időszakában térítenek.

Azt azonban több biztosító is kiemelte válaszában, hogy abban az esetben, ha baleset következtében nem tudjuk kihasználni a teljes síbérletünket, akkor a fel nem használt napok után térítenek.

Ugyanakkor a megkérdezett biztosítók mindegyike biztosítja a sífelszereléseket is. Különbségek persze itt is vannak - van olyan biztosító, amely csak a saját tulajdonú felszereléseket, míg mások a bérelteket is. A másik különbség itt is a limitek között találhatók: természetesen itt sem mindegy, hogy mekkora összeghatárig vagyunk védve az esetleges károsodástól, lopástól.

Lehet egyszerre több síbiztosításunk? Hogyan fizetnek ilyenkor a biztosítók?

Ahogyan a K&H Biztosító válaszából megtudtuk, baleset esetén a több biztosítással is rendelkező biztosított jogosult eldönteni, hogy a kórházi költségek térítését mely biztosítása terhére kéri. Többszörös térítés azonban nem lehetséges, tehát a kórházi díjakat csak egy biztosító fogja kifizetni, akkor is ha, ha öt utasbiztosítása volt a balesetet szenvedő ügyfélnek.

Amennyiben a választott biztosítás limitje elégtelennek bizonyul, és az nem fedezi a teljes kórházi költséget, akkor a különbözeti összeg már téríthető a másik érvényes biztosítás terhére.

Más a helyzet a balesetbiztosítási összegnél. Amennyiben a baleset folytán rokkantság vagy állandó egészségkárosodás következik be, akkor valamennyi biztosításunk után megkaphatjuk a balesetbiztosítási összeget. Ilyenkor tehát lehetséges a többszörözés, feltéve, hogy a biztosításaink balesetbiztosítási fedezetet is tartalmaznak.

Mennyibe kerül egy nagyobb káresemény?

Végezetül kíváncsiak voltunk, hogy nagyjából mekkora összegű kárkifizetések a leggyakoribbak a síbalesetek tekintetében. Úgy tűnik, hogy viszonylag ritkák a súlyosabb balesetek, legalábbis erre utal, hogy az Aegonnál 170-190 ezer forintos volt az átlagos kárkifizetés 2017-ben, és nagyjából a Posta Biztosító is ekkora összeget (180 ezer forintot) közölt velünk a 2016. december - 2017. február közötti időszakra vonatkozóan. Valamivel magasabb, átlagosan 200-300 ezer forintos összeget közölt velünk az Union Biztosító.

Ugyanakkor mindegyik biztosító felhívta rá a figyelmet, hogy súlyosabb baleset esetén a költségek pillanatok alatt el tudnak szállni.

Több biztosító is kiemelte, hogy az azonnali műtétek, illetve a helikopteres mentés az, amelyek több millió forintba is kerülhetnek. Utóbbi átlagosan 1-1,5 millió forintba kerül, de a Posta Biztosítótól megtudtuk, hogy ez az összeg akár a 4 millió forintot is elérheti.

A kórházi ellátások költsége akár napi 1 000 euró is lehet, amennyiben az ellátásra magánkórházban kerül sor - tudtuk meg a Groupama Biztosítótól. Egy azonnali műtét a kórházi ellátástól függően akár 1,5-2 millió forintba is kerülhet, de Lengyel Márk válaszából megtudtuk, hogy 2017-ben volt olyan esetük, amikor egy darabos lábszártörést szenvedett biztosítottnak azonnali műtétre volt szüksége Ausztriában. A műtét közel 13 ezer euróba, tehát közel 4 millió forintba került.

Szintén jelentősen megemeli a költségeket, ha a beteg olyan állapotban van, hogy mentőrepülővel kell hazaszállítani, ez ugyanis 4-5 millió forintba is kerülhet. Normál esetben a hazaszállítás azonban néhány százezer forintból kijön, természetesen attól függően, hogy melyik országban szenvedett balesetet.

Összességében tehát elmondható: ha már síelni indulunk, nagyon nem éri meg a biztosításon spórolni, baleset esetén ugyanis hatalmas anyagi kárunk keletkezhet, nem is beszélve az esetleges egészségügyi károsodásról. A biztosítás megkötése azonban csak az első lépés: azzal sem árt tisztában lenni, hogy a biztosításunk mire, mekkora összeghatárokig terjed ki.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem