Nem is gondolnád hol vagy a legnagyobb veszélyben

Nem is gondolnád hol vagy a legnagyobb veszélyben

2016. június 27. 16:03

Kortól, nemtől és életkortól függetlenül mindenki érhet baleset, de jelentősen növeli a kockázatot a sportolás, a veszélyes fizikai munka, és a járművezetés is. Ennek ellenére nem ezek a tevékenységek során sérül meg a legtöbb ember.

A rendelkezésre álló statisztikák alapján több százezer olyan család van évente Magyarországon, amely érintett valamilyen, személyi sérüléssel járó balesetben - írja közelményében az NN Biztosító.

A legnagyobb számban háztartási balesetek fordulnak elő hazánkban is, becslések szerint évente hozzávetőlegesen negyedmillióan szenvednek kisebb-nagyobb sérülést ezek nyomán. 

Jóval kisebb számban fordulnak elő ugyanakkor munkahelyi, illetve közúti balesetek, ám a rendelkezésre álló statisztikák szerint számuk hosszú távon nem csökken, inkább lassan növekszik. Tavaly több mint 21 ezer, legalább három napos távolmaradást előidéző üzemi baleset történt Magyarországon, amely 7,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Súlyos személyi sérüléssel járó közúti balesetből pedig 4913 történt 2015-ben Magyarországon, amely 4,2 százalékkal haladta meg a 2014-es adatot. 

A statisztikai adatokat részben alátámasztják az NN Biztosító online felmérésének eredményei is. A megkérdezettek 59 százaléka szerint ugyanis otthon történik a legtöbb baleset, amelyet 19 százalékkal a közúti balesetek, majd 15 százalékkal a sportolás közben elszenvedett sérülések követnek. Ami pedig a sérülések fajtáit illeti,

a leggyakoribb esetnek a valóban közönségesnek számító vágott seb számít a válaszadók tapasztalatai szerint, ezt 40 százalékuk említette első helyen,

majd a ficam,zúzódás és a kéztörés következik 31, illetve 16 százalékkal. A lábtörést viszont már csak a megkérdezettek 7 százaléka említette az első helyen, és viszonylag alacsony, 4 százalékos az égési sérüléseket kiemelt helyre sorolók aránya is.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A Magyarországon előforduló balesetek túlnyomó többsége a kisbaleset kategóriájába tartozik, vagyis nem igényel fekvőbeteg-ellátást. Ezeknél is kulcsfontosságú ugyanakkor az időfaktor, vagyis az, hogy a beteg a lehető legrövidebb idő alatt megfelelő ellátásban részesüljön" 

- mondta Dr. Knoll Zsolt az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ vezetője. Hozzátette: az időben megkezdett traumatológiai kezeléssel, és a megfelelő rehabilitációval töredékére csökkenthető a gyógyulásra fordítandó idő.

"Ha bekövetkezett a baj, akkor a jól kiválasztott balesetbiztosítási konstrukciók jelenthetnek kellően hatékony védelmet, hiszen ezek révén pótolható a csökkenő jövedelem, és fedezhetők a gyógyulás, illetve utókezelés költségei is. Fontos az anyagi biztonság megteremtése, hiszen egy egyszerű csonttörés átlagos gyógyulási ideje legalább hat hét, mely időszakra kieshetünk a munkából" - mondta Csanda Gergely, az NN Biztosító kommunikációs vezetője. 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. július 27. kedd
Olga, Liliána
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. július 27. 15:15