-2 °C Budapest

A visszaszámlálás megkezdődött: kezdj el készülni!

Pénzcentrum
2008. október 20. 12:00

Már csak nagyon kevés idő maradt hátra a szokásos év végi kötelező biztosítási kampányig. A pénzügyi válság különös fényben helyezi el a biztosítási díjak összehasonlítását, így nem árt, ha már most elkezdjük a felkészülést, hogyan döntsünk. Ennek keretében először azt mutatjuk be, milyen konstrukcióról is van szó, s milyen történetre tekinthet vissza!

KGFB vs. CASCO

Magyarországon az autóbiztosításoknak alapvetően két formáját különböztethetjük meg, a kötelező gépjármű felelősség-biztosítást (röviden KGFB-ként ismeretes) és a casco-t. Ez utóbbi, talán kevesen tudják, de nem egy rövidítés, hanem egy spanyol szó, melynek jelentése sisak, másodlagos jelentősége pedig járműborítás.

Üzembentartó
A gépjármű tulajdonosa, vagy a telephely szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartója.
Forrás: KGFB-rendelet

Mindkét biztosítás a védelmet szolgálja, és valamilyen járművel kapcsolatos, azonban - már a névből is kitalálható - csak az egyiket kötelező megkötnie a jármű üzemben tartója. Az, hogy miért tették kötelezővé, a termék jellegéből fakad. A KGFB lényege, hogy mi díjat fizetünk a biztosítónak, aki, ha balesetet okozunk, kifizeti a kárt a vétlen félnek.

A casco ezzel szemben saját magunk kár ellen való biztosítása, konstrukciótól függően nyújthat szolgáltatást a biztosító törésre, lopásra, elemi kárra, akár üvegtörésre is. Vagyis a károsultat a károkozó felelősségbiztosítója kártalanítja, míg a károkozó saját kárára a casco biztosítása teljesít.

Az alapszolgáltatások mellett természetesen több kiegészítő biztosításra is igényt lehet tartani (plusz díj ellenében), ezekről azonban egy korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk.

Hogyan spórolhatsz a biztosításodon? (2008. szeptember 25. 12:00)

Most pedig következzék egy kis történelem!

Benzinárban a kötelező

Magyarország a világon az elsők között volt, mikor bevezettük a felelősségbiztosítást a huszadik század közepén, egészen pontosan a hatvanas években. Eddigre már az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat (ÁB) kezében volt az egész biztosítási állomány, így meg lehetett valósítani azt, hogy a kötelező biztosítások díját ne havonta kelljen csekken befizetni, hanem a benzinár tartalmazta a biztosítás díját.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Állítólag ez a megoldás olyan sikeres volt, hogy a fáma szerint még Svájc is be akarta vezetni. A fizetési mód sikerét mutatja egyébként az is, hogy egészen 1991-ig nem változtattak rajta. A magyar megoldás ugyanakkor nem is olyan egyedülálló, ilyen működik például Dél-Ausztriában, annyi módosítással, hogy itt a felelősségbiztosítás díját a vezetői engedély regisztrációs költségei tartalmazzák.

Dél-Afrikában ezzel szemben a nálunk alkalmazotthoz hasonló megoldáshoz folyamodtak. Itt az üzemanyag árának meghatározott százalékát a Közúti Balesetek Alapjában helyezik el, s ebből fizetik ki később a kártalanítást.

A Hungária kezében

1986 júliusában az ÁB-ből két jogutód vállalattá vált, s a gépjármű-biztosításokat a Hungária Biztosító vitte tovább az állami vállalatok biztosítása, a nemzetközi biztosítások, az exporthitel-biztosítás, valamint a viszontbiztosítás mellett.

A biztosítói piac megnyitása azonban nem hozta magával a felelősségbiztosítás piacosítását, mivel egészen 2003-2004-ig még hatósági áras rendszer volt érvényben. A központilag meghatározott díjtól eleinte egyáltalán nem lehetett eltérni, később csupán 5 százalékkal.

A biztosítókra érvényes kötelezettségekből végül annyi maradt, hogy a következő évre érvényes díjakat be kell jelenteni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF), valamint az átkötési időszakban azt közzé kell tenni. Ez előtt állunk tehát most...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. március 18. 20:25
Állampolgári bejelentések érkeztek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) a Hunyadi című t...
Holdblog  |  2025. március 18. 09:00
Az állam elhitette a lakossággal, hogy van a kockázatmentes hozamnál is sokkal jobb hozam. Mi a HOLD...
Kiszámoló  |  2025. március 17. 13:38
Most volt egy ügyfél, aki egy cégtől vagyonkezelést akart kérni egy úgymond befektetési cégtől, aki...
Kasza Elliott-tal  |  2025. március 15. 13:14
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 19. szerda
József, Bánk
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33