A minisztérium közleménye szerint az adatmegosztás leállítására "finanszírozási korlátok miatt került sor".

Rengeteg magyar család kaphat így pénzt vissza: könnyú igényelni, egyre többen élnek vele
A hazai egészségpénztári statisztikák alapján a férfiak jelentős összegeket költenek egészségügyi ellátásokra és szűrésekre, valamint az önsegélyező szolgáltatásokkal is segítik a családi költségvetést.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a nők születéskor várható élettartama 2023-ban 80,1 év, míg a férfiaké mindössze 73,6 év volt. A férfiak élettartama más uniós országokban is általában rövidebb, amit a szakértők a rákbetegségeknek való nagyobb kitettséggel is magyaráznak: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2023-as Egészségügyi Országprofiljában megállapította, hogy hazánkban a férfiak esetében a vezető rákdiagnózis a prosztatarák (az új esetek 21 százaléka), amelyet a tüdő- és a vastagbélrák (18-18 százalék) követ.
A párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet úgy becsülte, hogy 62 ezer új megbetegedésből 32 ezer sújtja a férfiakat, 100 000 emberből pedig 786 férfi és 528 nő lehet rákbeteg – és mindkét szám meghaladja a vonatkozó uniós átlagot. Magyarországon 2020-ban a megelőzhető halálozás három vezető oka közül az egyik a tüdőrák (18 százalék), az összes halálozásnak pedig 19 százaléka rákbetegség miatt következett be. Ezért is fontos, hogy minél többen tudjanak igénybe venni minél széleskörűbb egészségügyi szolgáltatásokat.
Az OTP Egészségpénztár adatai szerint 2023-ban a férfiak 8,2 millió forintot költöttek a kifejezetten a férfiakat érintő betegségek kezelésére, vagyis az andrológiai eljárásokkal kapcsolatosan szolgáltatásokra. Bár nem kizárólag férfiak veszik igénybe, de az urológiai szűrésekre is több mint 56 millió forintot fordítottak az egészségpénztári tagok, ahogy az úgynevezett “menedzserbetegségeket” érintő szűrésekre is sokat költöttek az egészségtudatos pénztártagok: a tavalyi évben bő 25 millió forintot fizettek ki ilyen vizsgálatokra az OTP Egészségpénztár tagjai.
Az egészségügyi kiadásokon túl az OTP Egészségpénztárnál elérhető önsegélyező szolgáltatások révén is segíthetik az apák a családi kasszát: lakáshitel törlesztésekre 2023-ban több, mint 815 millió forintot, míg beiskolázási támogatásra 33 millió forintot használtak fel a tagok egyenlegükből.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„A születéstől az időskorig tudjuk támogatni a családokat az egészségpénztári termékkel és a széles szolgáltatási palettával, amelyhez jelenleg évi maximum 150 ezer forintos adó-visszatérítés is kapcsolódik. A fentieken kívül akár gyermeknevelési, valamint gyermekgondozási támogatásra is költhetik a tagok az adó-visszatérítésüket és a legalább 180 napja elérhető egyenlegüket. Azt látjuk, hogy egyre nagyobb összegeket fordítanak férfi pénztártagjaink családi szolgáltatásokra is, az egészségügyi kiadásokon kívül. Ezt támasztja alá, hogy míg 2023 első negyedévében az önsegélyező szolgáltatásokra több mint 200 millió, addig 2024 azonos időszakában már több mint 266 millió forintot költöttek” - hangsúlyozta Budai József, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.
Fontos időben kapcsolni
Európa több országában is problémát jelent a túlsúlyosság. Magyarországon a lakosság több mint fele küzd tartósan a kilókkal, ami számos betegséghez vezethet. Szűrővizsgálatokkal, mozgásgazdag életmóddal, egészséges étrenddel azonban elkerülhető a betegség. Éppen ezért sokan örülnek annak, hogy egy törvénymódosítás értelmében akár szűrővizsgálatokra is kötelezően behívhatóak legyenek az emberek Magyarországon.

Az Atomenergia Hivatal azonnali hatállyal felfüggesztette a Paks II. építését: beomlott egy gödörfal
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) azonnali hatályú intézkedést rendelt el a Paks II. atomerőmű építési területén.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


