A lakásbiztosítás nem csak kisebb problémákra nyújt megoldást, ugyanis az épületet és az abban található ingóságok megóvását is tartalmazza.

Sikeres volt az első ízben idén márciusban lezajlott lakásbiztosítási kampány, amely során a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka megmozdult, élénkült a verseny. Egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett, azonban a biztosított négyzetméterár ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt. A kampány hatására tehát javult az ár-érték arány. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) átlagdíja viszont 49 ezer forintra csökkent. Az online alkuszoknál 10 értékesített szerződésből 3 MFO. Az MNB Lakásbiztosítás-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja az otthonbiztosítások díjainak alakulásáról.
A fővárosi és nem budapesti szerződések átlagdíja tavaly év végéhez képest 2024 áprilisában 56 460 forintról 59 266 forintra nőtt, ami 5 százalékos emelkedést jelez az év első harmadában. A biztosított négyzetméterár (biztosítási összeg) ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a márciusi lakásbiztosítási kampány hatására javult az ár-érték arány, ezen kívül csökkenhetett az alulbiztosítottság.
A 2024-ben első ízben lezajlott lakásbiztosítási kampány minden várakozást felülmúlt, a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka megmozdult, azaz nyújtott be új ajánlatot vagy módosította meglévő szerződését. Összességében 640 ezret meghaladó aktivitást tapasztaltunk a piacon. A lakásbiztosítások online közvetítése a kampány alatt több, mint hatszorosára ugrott a korábbiakhoz képest, az MFO szerződések aránya magas 27 százalék, ami azt jelenti, hogy az online alkuszoknál 10 értékesített szerződésből 3 MFO.
Összességében az MFO arány az új szerzésekben a korábbiakhoz képest megduplázódott, a termék éves díja 18 százalékkal kedvezőbb, 49 ezer forint. Az MNB kalkulációi szerint a kampány hatására 72 százalékról 74 százalékra nőtt, azaz 2 százalékponttal növekedett a biztosítással való teljes fedezettség. Teljes fedezetet nyújtónak tekintjük a lakott ingatlanok esetében azokat a szerződéseket, amelyek ingó és ingatlan fedezettel is rendelkeznek (teljeskörű), valamint a csak ingóság fedezettel rendelkező biztosítási szerződéseket, mivel feltételezhetően azok társasházi biztosítással is fedezettek. A fedezettség bővülésében szerepet játszott mind a teljeskörű, mind az ingóság biztosítások számának növekedése.
Az MNB adatai szerint a koncentrált kampány hatására a biztosítók 85 százalékának bővült az állománya, az öt vezető piaci társaság lakott ingatlanokra vonatkozó koncentrációja pedig közel 1 százalékkal csökkent. Az április végi éves díjtömeg alapján 6 százalékkal bővült a piac, s élénkült a verseny.
Az MNB az idei évtől - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) indexének mintájára - negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzétesz. A felügyelet honlapjának külön e célra létrehozott színes, könnyen átlátható felületén mutatja be a friss adatokat. A negyedévente publikálandó Lakásbiztosítás-index 2022 IV. negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az index a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit és külön jelzi a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra (MFO) vonatkozó díjváltozásokat is.
E számok az átlagos díjváltozást mutatják, az egyes szerződések eltérően is módosulhattak. Ha egy ügyfél sokallja díját és/vagy nem elégedett a szolgáltatással, szerződéskötési évfordulóján, illetve a jövő évi márciusi kampány alkalmával lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.

Az Atomenergia Hivatal azonnali hatállyal felfüggesztette a Paks II. építését: beomlott egy gödörfal
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) azonnali hatályú intézkedést rendelt el a Paks II. atomerőmű építési területén.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


