7 °C Budapest
The auto mechanic checks the car engine with the check written in the car service engine repair checklist notebook.

Aljas csalók üzérkedtek a műszaki vizsgákkal: kiépült hálózatot derített fel a hatóság

2022. július 13. 16:35

Ötven ember ellen emelt vádat hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

A KNYF szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette a vádirat lényegét. A vádhatóság szerint a Pest Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósági feladatokat ellátó vizsgaállomásán kormánytisztviselőként dolgozó négy vizsgabiztos és két pénztáros a járművek műszaki vizsgáztatása, a vizsgaszervezés és egyéb adminisztratív feladataik ellátásakor - beosztásukat felhasználva, a 2003-as nyitás után rövid idővel - korrupciós rendszert alakítottak ki, hogy jogtalanul rendszeres jövedelemhez jussanak.

A járművek közúti közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárásaiban meghatalmazottként rendszeresen eljáró ügyintézők - az eljárásokkal érintett járművek számához igazodóan - jogtalan előnyként különböző összegeket fizettek a vizsgabiztosoknak. Ezért gyors és gördülékeny ügyintézést, a hatósági eljárások időpontjainak folyamatos biztosítását, illetve a vizsga alatti kisebb javítások engedélyezését tették lehetővé.

A pénztárosok és a vizsgabiztosok munkáját egy másik ember is segítette. A vesztegetési pénzeket a vizsgaállomás különböző - kamerával nem megfigyelt - részein vették át az ügyintézőktől, a műszak végén összegyűjtötték, majd a vizsgabiztosokkal maguk között szétosztották.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vizsgabiztosokat 2019 júliusában fogták el a hatóságok - ismertették. Az ügyészség közleményében külön felhívta a figyelmet, hogy "a hivatalos személynek hivatalos eljárásával kapcsolatban adott minden ajándék és pénz bűncselekményt valósít meg".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem