Lewis Hamilton maga is nehezen hiszi el, hogy összetettben már a második a vb-tabellán, és még szebb eredményeket lát maga előtt.
Akár 1,1 millió forintos bírságot is kiszabhatnának az autóban dohányzókra Németországban egy friss javaslat szerint. Így akadályoznák meg, hogy terhes nő vagy kiskorú jelenlétében dohányozni lehessen a kocsiban.
A brémai Észak-Rajna-Vesztfália Tanács kezdeményezte a nem dohányzókat védő törvény több pontjának módosítását, amivel megakadályoznák, hogy terhes nő vagy kiskorú jelenlétében dohányozni lehessen az autóban. Vagyis Németországban csak abban az esetben lehetne dohányozni, ha valaki egyedül ül a kocsiban - írta a Vezess.hu.
Az indoklás szerint azért indokolt a tilalom, mert ilyen helyzetben az utasoknak nincs lehetőségük "menekülni" a dohányfüst elől. A koncentráció mértékének enyhítésére pedig az ablak le- vagy a napfénytető elhúzása sem elegendő, csakis egy teljesen nyitott járműben lenne ez lehetséges.
A javaslat értelmében a szabályt megszegőkre 500 eurótól 3000 euróig (187 ezertől kb. 1,1 millió forintig) terjedő pénzbírságot szabnának ki.
Németországban nem először próbálják betiltani a dohányzást az autóban, de 2019-ben nem ért célt a kezdeményezés. Az Egyesült Királyságban viszont hasonló körülmények között már 2015 óta tilos dohányozni az autókban.
Zseniális vagy teljes zsákutca? Teszten a nagycsaládosok Teslája: ezt kínálja 23 millióért Elon Musk
Az év elején érkezett meg Európába a Tesla Model Y hétszemélyes változata, amely a megszokott családi SUV-formát próbálja még tovább feszíteni.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







