22 °C Budapest

Egymillió magyar autós fog többet fizetni: ennyivel nőtt a kötelező biztosítás összege

2019. november 5. 13:30

Az elmúlt tíz évben rendre a 2009-es díjszint alatt maradtak az év végi, kampányos kötelező (kgfb) díjak. Idén ez már nem igaz, a napokban meghirdetett új tarifák szerint az átlagdíj meghaladja a 10 évvel ezelőtti szintet. Az első napok statisztikái azt mutatják, hogy a piaci várakozásokkal egyező, nagyjából 15 százalékos díjemelkedéssel fognak találkozni azok az autósok, akiknek még mindig év végén van az évfordulójuk.

A Biztositas.hu statisztikái szerint a 29200 forintos átlagdíj 14,5 százalékkal magasabb a tavalyinál. Az autósok leginkább a K&H, GenerTel, Signal Iduna és a Generali biztosítók ajánlatait választották. Ez utóbbi azért is meglepetés, mert a Generali már hosszú évek óta nem száll harcba a kampányos ügyfelek megszerzéséért, de most úgy látszik, stratégiát váltott. 

Az év végi biztosítóváltási kampányban azok az ügyfelek érintettek, akik a gépjárművüket még 2010 előtt vásárolták.

Így mintegy 1,1 millió szerződésre vonatkozóan kerültek új díjak kihirdetésre. Minden év végi évfordulós szerződéssel rendelkező ügyfélnek érdemes most ellenőrizni a biztosítók ajánlatait, mert az első napok statisztikái szerint a díjkülönbségek idén magasabbak a tavalyinál. Nem mindegy tehát, hogy csak "tétlenül" elfogadjuk a mostani biztosítónk következő évi díját vagy össze is hasonlítjuk azt a piacon elérhető többi ajánlattal. 

Ha körültekintőek vagyunk és megnézzük a többi biztosító ajánlatát, akkor nagy valószínűséggel elkerülhetjük a jelentős áremelkedést, sőt jó esetben még többet sem kell fizetnünk, mint idén. Az első napokban biztosítót váltó ügyfelek átlagosan 10 ezer forinttal kedvezőbb éves díjat értek el ahhoz képest, mintha maradtak volna jelenlegi biztosítójuknál. 

Jó észben tartani, hogy az év végi évfordulós biztosítások esetében a jelenlegi szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje pedig december 31. Fontos tudni, hogy az online alkuszok szolgáltatásai novemberben is teljes körűek, így az alkuszi portálokat használó ügyfelek esetében a felmondásról és az új szerződés megkötéséről is az alkuszok gondoskodnak.

Mire számíthat, akinek év közben van az évfordulója?

A korábbi évek tapasztalatai alapján az év végi kampányban megjelenő díjtrend irányadó az év hátralévő részére is. Igaz, a mértéke már rendszerint kisebb, mert az évközi évfordulós szerződések díjszintje már eleve magasabb. Ezek alapján a Biztositas.hu becslése, hogy jövőre év közben átlagosan 7-10%-os díjemelkedés várható a kötelező biztosítási piacon. Az évközi évfordulós szerződések átlagdíja idén körülbelül 50 ezer forint, így - becsült növekedéssel - jövőre elérheti az 54-55 ezer forintos szintet.

Olcsó vagy drága Magyarországon a kötelező biztosítás?

A szomszéd kertje mindig zöldebb, de nézzük inkább a tényeket! Ha a saját házunk táján kapirgálunk, akkor láthatjuk, hogy a jelenlegi árszint pontosan megegyezik a 2009. évi árszinttel. Mindannyian érezzük az elmúlt 10 év inflációs hatását, minden kapcsolódó költség jelentősen emelkedett (munkaerő, alkatrész és egyebek) és az autók műszaki tartalma mellett az ára is. Nem beszélve arról, hogy az akkori 270 forintos euró árfolyam is igen messze van a mostani 325 forintos szinttől, márpedig az alkatrészek többsége külföldről érkezik. Egyszóval, ha a költségek folyamatos emelkedése mellett is csak most érjük el újra a 2009-es kötelező biztosítási díjszintet, akkor azt nem lehet drágának nevezni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%,  az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi a helyzet régiós szinten? 

Ha megnézzük az európai országokat, akkor azt látjuk, hogy a magyar díjszint igencsak alacsony, messze az átlag alatt van. Csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a díjak, mint hazánkban. Ebből a szemszögből nézve sem lehet azt mondani, hogy drága lenne nálunk a kötelező biztosítás.

De vajon hogy lehet az, hogy végre valamiben jól állunk? A magyar autósok árérzékenysége és az erős piaci verseny az, ami hosszú évek óta alacsonyan tartja hazánkban a kötelező biztosítási díjakat. Igaz ez annak ellenére is, hogy az elmúlt 5 évben a díjak rendre emelkedtek.

Összességében az állapítható meg, hogy minden év végi évfordulós szerződéssel rendelkező ügyfélnek érdemes összehasonlítania a biztosítók következő évi ajánlatait és a jelenlegi biztosító díjánál kedvezőbb ajánlat esetén a biztosítóváltás is indokolttá válhat. Az összehasonlítás és a biztosítóváltás is az online alkuszoknál egy helyen elvégezhető, ezáltal az ügyfelek időt és pénzt is megtakaríthatnak. Mivel az alkuszi portálok teljes körű ügyintézést és teljesen online folyamatot vállalnak, ezért a váltás elvégezhető akár otthonról, a fotelből is.

NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 21. csütörtök
Máté, Mirella
38. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM