A károsultak szerint már 170 millió forintnál is nagyobb lehet az utasok összesített kára.
Megközelítheti az egymilliárd forintot az április óta élesben működő szupertraffipaxok képei nyomán kiszabott bírság - számolt be róla a Világgazdaság kedden.
A VÉDA országos közlekedésellenőrző rendszer 365 fix kameráját 134 balesetveszélyes útra telepítették. A kamerák egy hónap alatt 29 ezer gyorshajtást rögzítettek, 116 esetben a biztonsági öv be nem csatolása miatt szabnak ki bírságot, 68 autós az autópályák leállósávjában haladt, 27 pedig piroson hajtott át - értesült a lap az Országos Rendőr-főkapitányság illetékeseitől.
A VÉDA üzembe helyezése elősegítheti azt az Európai Unió által kitűzött célt, hogy négy éven belül a közúti balesetekben elhunytak száma a 2010-es adatokhoz képest a felére essen vissza, a század derekára pedig a halálos áldozatok száma a nullához közelítsen.
A fix traffipaxok naponta egymillió autót ellenőriznek, ehhez képest az egy hónap alatt rögzített szabályszegések száma kisebb volt annál, mint amire a rendőrség számított. A szabálysértések miatt az eljárások folyamatban vannak, ezért nincs még pontos adat arról, hogy mekkorára rúg a bírságok összege.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








