13 °C Budapest

Meglepődtek a nyugdíjasok: már ezért is fizetniük kell?

Pénzcentrum
2013. április 8. 16:36

Meglepte a nyugdíjasokat az, hogy egyes buszjáratokon már nem utazhatnak ingyenesen. Egy tavalyi változás miatt ugyanis vannak olyan buszjáratok - például a megyeszékhelyek és Budapest között - amelyekre kiegészítő díjat kell fizetni.

Több nyugdíjas számára meglepetést okozhat, hogy egyes buszjáratokon kiegészítő díjat kell fizetniük. A delmagyar.hu portálnak egy idős utas arról panaszkodott, hogy eddig ingyen utazott Szentesről Budapestre, nemrég azonban a távolsági buszjárat sofőrje 235 forintos kiegészítő díjat kért tőle. Az idős férfi azt hozta fel példának, hogy mi történik akkor, ha egy nyugdíjas a pénztárcája nélkül indul útnak (például kénytelen várni egy lassabb, nem pótdíjas buszra, esetleg vonattal kell utaznia). A teljes árú menetjegy egyébként erre az útra 2830 forintba kerül, ehhez is hozzáadódik a kiegészítő díj.

A lapnak a járatot üzemeltető busztársaság is elismerte, hogy a változással az utazóközönség egy része csak mostanában szembesül, pedig a kiegészítő díjak bevezetését még tavaly jelentette be közleményben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A vasúthoz igazodnak

A minisztérium tavaly azzal indokolta a kiegészítő díj bevezetését, hogy a cél a közösségi közlekedés versenyképességének javítása érdekében a "vasúti utazást támogató és a szolgáltatások színvonalához igazodó" tarifarendszer kialakítása. Az átalakításban elsőként szeptembertől módosult a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer. A hivatalos minisztériumi kommunikáció szerint a minőségi autóbuszos felár növekedése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity (IC), EuroCity (EC) járatokat.

KATTINTS! "Ezek a magyarok kedvenc éttermei tavasszal - itt a lista!"

Az emelt szintű szolgáltatások pótjegy árai az utazási távolsággal arányosan alakulnak. Az autóbuszos felár a távolsági övezettel arányosan nőtt. A közúti díj ezzel összességében minden viszonylaton drágább lett, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. Ez - a minisztérium szerint - azt jelenti, hogy a magasabb autóbuszos díj bevezetésével megszűnik a vasút versenyhátránya az emelt szintű szolgáltatások területén. A kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok elvileg nagyobb arányban választhatják az IC és EC vonatokat.


A minisztérium úgy véli, a tarifarendszer módosítása elősegíti az utazási igények kötöttpályás közlekedés felé irányítását, a helyközi közösségi közlekedés versenyképességének javítását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Leginkább az autópályás járatokat érinti

A szabályozás országos érvényű, és egyes meghatározott járatokon lépett életbe az új fizetési kötelezettség. Az utasok a részletekről a busztársaságok honlapján tájékozódhatnak, de a menetrendi tájékoztatóban, illetve az éves menetrendben is feltüntették a módosítást.

Korábban az M5-ös autópályán Szegedről Budapestre, illetve Szegedről Hévízre tartó buszokra, március 15-étől azonban már a Budapest-Kecskemét-Csongrád-Makó, illetve a Budapest-Kecskemét-Szeged-Makó/Hódmezővásárhely járatokon sem lehet teljesen ingyen utazni - mondta el példaként a delmagyar.hu-nak a Tisza Volán Zrt. munkatársa.

A kiegészítő jegy ára övezetenként változik, 100 kilométerig - akkor is, ha csak egy megállót utazunk - 150 forint, a Tisza Volán Zrt. által közlekedtetett járatokon a legmagasabb díjtétel pedig 380 forint. Nem kell azonban kiegészítő jegyet venniük a bérletes utasoknak, a hadirokkantaknak és orvosilag indokolt kísérőjüknek, a hadiözvegyeknek, valamint a 3 évesnél kisebb gyermekeknek.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?