Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Áldatlan higiéniai állapota miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy Somogy megyei húsipari üzem tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ellenőrzés során a hatóság 28 termék (3826,5 kg) ártalmatlanítását rendelte el, elsősorban azok nyomon követhetetlensége, illetve penészesedés miatt. További 3 terméket - ugyancsak azok nem nyomon követhetőségére hivatkozva - visszahívtak a kereskedelmi forgalomból.
Alig két hónapja kapott engedélyt a marha- és sertéshús darabolására, valamint a húskészítmény- és előkészített hús előállítására az a Somogy megyei üzem, ahol az elmúlt hetekben tartott ellenőrzést a NÉBIH. A helyszínre érkező szakembereket elhanyagolt, tisztítatlan körülmények fogadták. A csempe szennyezett, repedezett volt, a penésszel, zsírfoltokkal és pókhálóval borított falról több helyen pergett a festék. A piszkos és dohos szagú hűtőtérben a padozat erősen szennyezett, helyenként hiányos, míg más helyiségekben a hamutól, kátránytól fekete volt.
Az üzem egyes helyiségeiből és berendezéseiből hiányoztak a cél szerinti használatuknak megfelelő eszközök, viszont számos oda nem illő dolgot tároltak bennük. A fekete öltözőben található egyik mosdókagylóban fürdőszobai szanitert, egy másik mosdókagylóban belevezetett kondenzvizet, az árufogadó térben sörös üvegeket, a csontozó helyiségben kupacba dobált takarítóeszközöket, a magas pályára függesztve műbelet találtak az ellenőrök.
A hústermékek eredetének és biztonságos feldolgozásának vizsgálatakor 28 termékkel szemben merült fel kifogás. 27 tétel esetében nyomon követési hiányosságot, 1 tételnél erős penészesedést állapítottak meg a szakemberek. A NÉBIH elrendelésére összesen 3826,5 kg tömegű húsáru ártalmatlanítása történt meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nyomon követés hiányosságai miatt 3 tétel esetében vált szükségessé a kereskedelmi forgalomból való visszahívás.
Az egységben tapasztalt alapvető higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok következtében a NÉBIH azonnali hatállyal elrendelte a húsüzem tevékenységének felfüggesztését. Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható. Az egység csak az ismételt helyszíni ellenőrzést követően folytathatja a tevékenységét.
Az érintett egység adatai megtekinthetők a NÉBIH oldalán.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot