A tárca szerint mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget a visszaváltási díj készpénzes felvételére.
A kiskereskedelmi üzletek többszörösen túl teljesítik a kormányzat által elrendelt kötelező akciózást. A kijelölt 10 százalék helyett 30-50 százalékos leárazások sem ritkák, sőt sokan 20 terméknék többet is kedvezményes áron értékesítenek. Azonban könnyen elképzelhető, hogy az eddigi „piaci akciókat” keresztelik át „kötelező akciókra”.
Úgy tűnik, hogy a kiskereskedelmi üzletek többszörösen túlteljesítik a kormányzat által elrendelt kötelező akciózást, ugyanis az első fecskék nem 10, hanem 30-50 százalékos leárazásokat hirdettek. Ez nem is meglepő, hiszen az FMCG-szektorban a vásárló a füle botját sem mozdítja meg egy 10 százalékos akcióért. Ugyanakkor az is könnyen elképzelhető, hogy az üzletek nem igazán fognak több és nagyobb akciót végrehajtani, mint eddig, csak az eddigi „piaci akciókat” keresztelik át „kötelező akciókra” - vélekedik a Portfolio.
Habár a törvény csak a kiskereskedőket kötelezi árleszállításra, könnyen lehet, hogy a valóság ennél bonyolultabb lesz. Nem túl nagy feladat 20 terméket leakciózni egy diszkontnak, egy szupermarketnek, de főképp nem az egy hipermarketnek. Olyannyira nem, hogy hetente ennek a sokszorosát kínálják kedvezményesen a vállalatok a vásárlóknak, hogy becsalogassák őket az üzletekbe. A 10 százalék pedig egyenesen smafu, a vásárlókat ugyanis ez nem igazán izgatja fel. A kiskereskedelmi láncok a kormányzati kommunikációs cövekek (és táblák) mentén, de saját marketingfogásaikkal vágnak neki a júniusban induló kötelező akciózásnak.
A kisboltok bezárási hullámával pedig szintén a multik járnak jól, hiszen ez a többletkereslet a talpon maradóknál köt ki. A kötelező akciókat pedig egy újabb reklámfogásként tudják meglovagolni. Egyes vállalatok – ahogy már most is látjuk – azt harsogják majd, hogy ők nem 10 százalékkal csökkentették a kijelölt termékek árát, hanem a kormány által elvárt mérték többszörösével, de olyanra is lehet példa, hogy egy cég azt mondja majd, hogy nem 20 terméket áraz le, hanem sokkal többet.
Mindazonáltal ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy júniustól több és nagyobb akciók lesznek, mint eddig, csak éppen már ketten kürtölik világgá ugyanazokat az akciókat. Könnyen lehet ugyanis, hogy ha egy üzletlánc (az egyszerűség kedvéért) pl. 100 terméket akciózott eddig, akkor júniustól is 100-at fog, csak kiválaszt ebből 20-at, hogy ezek a kötelezően akciósak. Arra kell csak figyelnie, hogy mindegyik kijelölt termékkategóriában legyen egy akciós termék. Miután tehát nincs olyan előírás, hog
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







