Júliusban 1,6 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak júniushoz képest, de az albérletszezont érintő drágulás visszafogott maradt.
Ez az igazi baromfihorror Magyarországon: a Márton-napi liba, de a csirkecomb is aranyárban lesz
Majdnem duplájába kerülhet a libasült Márton-napra, mint tavaly, ráadásul a csirkecomb ára is az egekben van – adta hírül az RTL Híradó.
Brutálisan nőnek a szárnyas-húsok árai is Magyarországon. A felénél is többel drágult például a takarmány, ráadásul a víziszárnyasok szinte felét elvitte a madárinfluenza. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet. A csatorna által kérdezett szakértő szerint például a baromfihúsárak az év végéig, átlagosan további 10 százalékkal fognak drágulni. Mindezt úgy, hogy a csirkecomb kilójáért már most is 61 (!) százalékkal kérnek magasabb árat, mint egy éve.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







