Nem győzte meg Erdődi Pétert a McDonald’s Rácz Jenő nevével kínált új hamburgere.
Annak ellenére, hogy a nyúlhús megfelel a korszerű, egészséges táplálkozás elvárásainak – hiszen magas a fehérjetartalma és alacsony a zsír-, koleszterin- és nátriumtartalma – hazánkban az egy főre jutó nyúlhús-fogyasztás mindösszesen évi 0,2 kg, ami a levágott nyulak mintegy 12-13%-át teszi ki. A Magyarországon előállított nyúlhús jelentős részét exportáljuk, elsősorban az Európai Unióba, míg az unión kívülre irányuló export mennyisége a hazai fogyasztással közel azonos mértékű.
A magyarországi nyúltenyésztés legnagyobb felvevőpiaca Németország, Svájc és Olaszország, bár az elmúlt két évben a járványhelyzet hatására visszaesett a kereslet. A magyar nyúl 95 százaléka exportra kerül jelenleg, viszont a hazai fogyasztás emelkedése nagyban segíthetné az ágazatot - írja a HelloVidék. A nyúlhús méltatlan mellőzéséhez talán az is hozzájárul, hogy az elmúlt években igazi luxuscikké vált a 100 éve még gyakran fogyasztott, olcsó húsféle.
A hazai szupermarketek kínálata azért tükrözi a hazai nyúlfogyasztás állapotát: bár találunk a jelentősebb élelmiszerláncoknál belőle, a választék nem igazán széles. Az is világosan látszik, hogy jóval drágább a nyúlhús ára a legnépszerűbb sertésénél, ami az alacsony hazai fogyasztási kedvet persze még nem feltétlenül indokolja, de talán rávilágít, hogy miért nem kerül havonta csak kevesek asztalára.
- A Tesco online kínálatában friss, darabolt nyúlhúst 2715 Ft/kg áron;
- a Spar kínálatában már kicsit olcsóbban találjuk meg a nyúlhúst, a darabolt, csomagolt verzió 2248 Ft/kg;
- a Matusz-Vad kínálatában többféle nyúlhúst is találunk: nyúlgerinc filét 4939 Ft/kg áron, nyúlcombot 3999 Ft/kg áron vásárolhatunk.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







