Zsebbenyúlós karácsony vár a szülőkre: őrülten megdrágultak a legnépszerűbb játékok

Zsebbenyúlós karácsony vár a szülőkre: őrülten megdrágultak a legnépszerűbb játékok

2021. november 21. 07:01

Szinte napra pontosan egy hónap van hátra karácsonyig: ha még nem is vetted meg az ajándékokat, már biztosan elkezdted tervezgetni, kinek mit adsz. Rossz hír a kisgyerekes szülőknek, hogy ahogy minden más, úgy a gyerekjátékok is megdrágultak év végére, a szakértő szerint akár 20 százalékos áremelkedésre is számíthatunk egyes termékeknél.

Egy friss kutatás szerint a magyarok a tavalyinál valamivel több pénz, 59 ezer forintot költenek átlagosan karácsonyi ajándékokra idén. Az ajándékozásra ebben az évben is időben felkészülünk: a kitöltők több mint fele már novemberben vagy előtte elkezdte a vásárlást, és tavalyhoz képest némileg nőtt a bizalom az üzletben történő vásárlás iránt; idén valamivel többen terveznek így is, vagy nagyobb részt ilyen módon is vásárolni (52% vs. 47%).

Ennek a pénznek egy jelentős részét a gyerekeinkre költjük: egy másik felmérés szerint bőven 10 ezer forint felett jut játékra fejenként. Becslések szerint a játékpiac éves forgalmának mintegy 60 százaléka az év végi ünnepi szezonban realizálódik, hiszen ebben az időszakban több és magasabb értékű játék kerül a kosarakba.

Bőséges kínálattal várják a hazai játékboltok a vásárlókat, ám az árak tekintetében érintették a játékpiacot a koronavírus okozta szállítási és alapanyag problémák. Az árakban mindenképpen megmutatkozik a szállítási költségek növekedése és a műanyag drágulása is - írja a napi.hu.

Az áremelkedés függ a termék méretétől és anyagától, de nagyságrendileg 10-20 százalék közötti.

Mit vesznek a szülők?

A szezon slágerei változatlanul az interaktív játékok. A cuki sétáló malacka, a Little Live Pets: Pinki, a kismalac a legkeresettebb, ennek ára 9990 forint. Egy fürdőszobai játék került fel a dobogó második helyére, ahol habkészítéssel és főzőcskézéssel lehet a kádban játszani, ez a Tomy Toomies: Buborékkészítő konyha szett, ez 10 990 forint. Illetve a bronzérem az egyre népszerűbb adventi naptáraké: ezek ár 3 ezer és 12 ezer forint között van,- hihetetlen választék alakult ki, éppen 40 féle különböző kapható – mondta el a Pénzcentrumnak Őri Gergely, a JátékNet webáruház ügyvezető igazgatója.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az is tudható már, hogy idén karácsonykor sokan döntenek az online és a mobilról történő vásárlás mellett: az egyszerűség, gyorsaság, a sokszor nagyobb választék mellett leginkább az árak könnyű összehasonlítása tereli az online beszerzés irányába az embereket

Várhatóan a legtöbb, szülő, nagyszülő, rokon társas- és kreatív játékot, könyvet, kifestőt és LEGO-t választ a karácsonyfa alá. Ezekkel nem is lehet mellélőni.

Új vagy használt játékok

Persze ma már nem csak játékboltban és online játékáruházakban vásárolunk karácsonyi ajándékokat a kicsiknek, de egyre nagyobb piaca van a használt játékoknak is. Ez nem csak egy okos, pénztárcakímélő módszer, de a környezetvédelmi szempontból is előnyös lehet: minél tovább tartunk egy játékot körforgásban, annál kevesebb műanyagszemetet termelünk. Éppen ezért kérdeztük meg a legnagyobb hazai online piacteret, a Vaterát is, mennyire népszerűek náluk a játékok az ünnepi időszakban. Mint elmondták, egyelőre a tavalyival azonos szinten fogynak a játékok, de ha van is változás, az esetleges különbség inkább november második felében és decemberben lesz érzékelhető. A járványhelyzet nyomán tavaly novemberben közel 20 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított a Vaterán a játék termékkategória az előző, 2019-es évhez képest. De mit vesznek az emberek használtan? Legnépszerűbb természetesen itt is a Lego, de a kisautók, járművek, sőt a konzolok és a játékszoftverek is nagyon mennek. Kereséseket nézve pedig az alábbi sorrend alakult ki az eddigi évben:

  1. Lego
  2. Matchbox
  3. Gombfoci
  4. Diavetítő
  5. Playmobil
  6. Disney
  7. GI Joe
  8. társasjáték
  9. Barbie
  10. Nintendo

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58