Komoly digitalizációs átállást terveznek a magyar oktatásban, cak az érettségi bizonyítvány maradna meg régi formájában.
Ma már számos klinika áll azok rendelkezésére, akik természetes úton nem tudnak gyermeket vállalni. A számos megelőző vizsgálat, gyógyszeres kezelések, és maguk a mesterséges megtermékenyítő eljárások nem csak fizikai és lelki, hanem nagy anyagi megterhelést is jelentenek a családoknak. A Pénzcentrum utána járt, milyen költségekre kell számítania a pároknak, akik a meddőséggel küzdenek.
A meddőség az Európai Unióban 25 millió lakos érint, a világon 6 párból 1 küzd ezzel a problémával. Az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) statisztikái szerint a mesterséges megtermékenyítés technikáját alkalmazó országok száma folyamatosan növekszik. 2012-ben 34 európai országot hasonlított össze, melyből kiderült, hogy a klinikák számát tekintve Magyaország a 26. helyen állt, az első Olaszország lett 201 klinikával, az utolsó pedig Izland 1 klinikával. A lombikprogramok sikerességének aránya 28,8 százalék, amivel a 22. helyen végeztünk a 32 európai ország közül. A 2014-es hazai statisztikák szerint az elmúlt években átlagosan 20 százalékkal nőtt a mesterséges megtermékenyítések száma. A 43 éves kor feletti sikeres beavatkozások aránya három százalék körül alakul.
Ma már számos magánklinika áll azok rendelkezésére, akik természetes úton nem tudnak gyermeket vállalni. Nem csak a lehetőségek bővültek: az utóbbi években az állam még inkább támogatja a meddőség problémájával küzdő párokat a gyermekvállalásban. A 2017 októberében lépett életbe az a módosítás, amely szerint ha öt teljes, az embrió beültetésével végződő kezelés közül bármelyik sikerrel jár, tehát az anyának gyermeke születik, úgy a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy teljes beavatkozás vehető igénybe az Egészségbiztosítási Alap terhére.
A beavatkozásokat a kötelező egészségbiztosítás terhére a reprodukciós kor felső határának eléréséig, de legfeljebb 45. életév betöltéséig lehet megkezdeni. Az államilag támogatott lombikozás során szükséges gyógyszerek tb-támogatása 70 százalékról 90 százalékra nőtt, és a magánellátóknál igénybe vett beavatkozásnál az orvosok egységesen 55 százalékos tb-támogatással írhatnak fel gyógyszert.
Miért beszélünk magánszolgáltatókról, ha az eljárás OEP támogatott?
Lantos Gabriella a TÁRKI 2018-as Társadalmi Riportjában közölt elemzéséből kiderül, hogy a magánpiacon egyelőre még nem tisztázottak a viszonyok. Az olyan területeken, mint a meddőségi kezelések, különösen nagy az összefonódás, keveredés az állami szektor és a magánszféra között. Gyakran a beteg nincs is tisztában vele, hogy nem az adott kórház meddőségi osztályára, hanem egy magánklinikára küldték tovább, hiszen ígyis-úgyis a társadalombiztosítás állja a költségeket.
- írja elemzésében a szakértő. Még ha a társadalombiztosítás fizeti is magán a lombik programot, a vizsgálatokat, járulékos költségeket nem.
Ezen túl vannak, akik szeretnék az 5 ingyenes alkalom után is folytatni a kezeléseket, vagy egyszerűen csak nem szeretnék az állami ellátásra bízni magukat. Egyre inkább felismerhető, és ez a terhességet, szülést, meddőséget érintő vizsgálatokra, kezelésekre különösen igaz, hogy a magánegészségügy egyre nagyobb részt vállal a páciensek ellátásában, az igény is egyre növekszik ezekre a szolgáltatásokra. Azonban ahogy korábbi cikkeinkből kiderült, a magánegészségügyi intézmények által kínált várandósgondozási csomagok, illetve szülési csomagok a magyar lakosság jelentős része számára elérhetetlenül drágák.
Miből tevődnek össze a költségek?
A mesterséges megtermékenyítés folyamata nem az embrió beültetésével kezdődik. Ezt megelőzik konzultációk, vizsgálatok, mint a vértesztek, hormonvizsgálatok, alapvető nőgyógyászati vizsgálatok, ultrahangok - méhtükrözés, petevezeték-átjárhatóság vizsgálata - és ha szükséges hormonkezelés. Ezek a vizsgálatok, kezelések még támogatás mellett is akár 150 ezer forintos költséget is jelenthet.
Magának az eljárásnak a költsége, ha már túl vagyunk az 5 támogatott alkalmon, vagy nem államilag támogatott intézményhez fordulunk elérheti az 1 millió forintot is. Ez pedig nem garancia a sikerre, az első lombik beültetésig kell számolnunk ezzel a költséggel.
Ahhoz hogy érdemben tudjunk beszélni a mesterséges megtermékenyítés során felmerülő költségekről, tisztában kell lennünk bizonyos fogalmakkal, eljárásokkal, melyek ára nagymértékben függ az eljárás bonyolultságától, technológiaigényétől.
- Az inszemináció során a tűszőrepedés után a frissen leadott speriumot a méhbe fecskendezik. A megtermékenyítés a méhben történik.
- Az in vitro fertilizáció (IVF), magyarul elterjedt nevén lombik bébi eljárás során a megtermékenyítés a szervezeten kívül történik, amelyet követően az embriót beültetik a méhbe.
- Asszisztált hatching során mesterségesen megnyitják az embrió körüli burkot, a magzat jobb fejlődése érdekében (35 éves kor felett, több sikertelen IVF után javasolt).
Mennyi az annyi?
Azok, akiknek a természetes módszerek, életmódváltás nem hozott eredményt, először egy konzultációval kell megkezdenünk mesterséges megtermékenyítési eljárást. Az első meddőségi konzultáció díja átlagosan 15 és 30 ezer forint között Pénzcentrum által vizsgált egészségügyi intézményekben.
A debreceni Asszisztált Reprodukciós Centrumban például az első jelentkezés alkalmával történő szakorvosi megbeszélés, kivizsgálási és kezelési terv elkészítése valamint a hüvelyi ultrahang vizsgálat ára 15 ezer forint. Az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrumban az első konzultáció díja ultrahang vizsgálattal 25 ezer forint.
Az állami támogatással nem rendelkező Versys Clinics magánklinikán az első konzultáció 30 ezer forint, ha senior specialitát kérünk, akkor 36 ezer forint. Minden további konzultáció 21 ezer forint. A Reprosys Termékenységi Központban az első konzultáció ára 32 ezer forint - a további konzultációk 21 ezer forintba kerülnek.
A Róbert Magánkórházban a sikertelen terhességi konzultáció és a vizsgálat szintén 25 ezer forintba kerül. A magánkórház a TritonLife csoport tagjaként az üzleti haszon egy részét jótékony célra ajánlja fel a Nagycsaládosok Országos Egyesületének.
- nyilatkozta Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.
Dr. Fábián Lajos, a TritonLife csoport társtulajdonos elnöke szerint teljesen természetes, hogy a bevételük egy részét nemes célok támogatására fordítják:
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Meddőségi csomagok
Az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrumban főként a meddőséggel kapcsolatos kivizsgálást végzik el. Választhatunk meddőségi konzultációs csomagot, mely tartalmazza a legfontosabb vizsgálatokat a meddőség okának feltárásához. Mindezeket 30 nap leforgása alatt el is végezik: az ára 169 ezer forint.
Sikertelen terhességek után is előfizethetünk kivizsgálási csomagokra, ez a nők esetén 189 ezer forintot, férfiaknak 79 ezer forint kiadást jelent.
A Reprosys Termékenységi Központban a lombikbébi kezelés (IVF) önmagában 460 ezer forint, a további sikeres megtermékenyítést támogató eljárások pedig tovább növelhetik az árat, az IVF SMART eljárás költsége több mint 700 ezer forint is lehet.
Ha szükség van az embrió lefagyasztására, maga a mélyhűtés 60 ezer forint, annak tárolása évente 40 ezer forint, a mélyhűtött embrió felengedése pedig 85 ezer forint. Ezzel jól szemléltethető, hogy a mesterséges megtermékenyítés során minden részfolyamat súlyos 10 ezrekbe kerül, és költségeink könnyen az egekbe szökhetnek váratlanul is.
A Budai Meddőségi Centrumban a tradicionális IVF kezelés 250 ezer forintba kerül. Az eljárás kiegészítve az asszisztált hatchinggel és intracitoplazmatikus spermiuminjekcióval 399 ezer forint. Az embrió fagyasztás nem kerül semmibe, ha támogatott betegről van szó, és a tárolás is csak 1 éven túl kerül évi 25 ezer forintba. Az embrió felengedés, tenyésztés, transzfer 100 ezer forintba kerül.
A debreceni Asszisztált Reprodukciós Centrumban a stimulációs kezelés megtervezése, vezetése, a hormonvizsgálatok hüvelyi ultrahanggal 120 ezer forintba kerülnek, a petesejt-vétel és tenyésztés 140 ezer forint, maga a beültetés szükség esetén asszisztált hatchinggel további 120 ezer forint.
A Kaáli Intézetekben - amelyek Budapesten, Győrben, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, Miskolcon, Tapolcán és Kaposváron működnek - a ciklusmonitorozás 42 ezer forintba kerül. A komplett IVF program 360 ezer forintba kerül. Minden további megtermékenyítést támogató kezelés tovább drágítja a folyamatot: az asszisztált hatching plusz 100 ezer forint, az intracitoplazmatikus spermiuminjekció még 150 ezer forintba kerül. A SMART eljárás 170 ezer forint.
A Róbert Magánkórházban a lombik program regisztrációs díjjal jár, mind az IVF regisztrációs díj, mind az IVF zárókonzultáció díja 29 ezer forint. A ciklusmonitorozás 60 ezer forint, az inszemináció pedig 90 ezer forintnál kezdődik. Az IVF minimum 370 ezer forint, míg a legdrágább eljárás, az IVF SMART 630 ezer forint.
Az embriófagyasztás 25-50 ezer forint lehet, a tárolás éves költsége szintén 50 ezer forint, a fagyasztott embrió felengedése pedig 110 ezer forint.Míg az egyik szolgáltatónál az egyik vizsgálat kerül valamivel többe, a másiknál az egyik kezelés olcsóbb.
A Versys Clinics magánklinikán a stimulált inszemináció önmagában 110 ezer forint, az IVF kezelés spontán ciklusban petesejtleszívással, monitorizálással, tüszőpunkcióval altatásban 447 ezer forint. Azonban a mini IVF 3 spontán ciklusban - mely magában foglalja a fentieket három alkalommal, a fagyasztást és az embriótranszfert is - 1,3 millió forintba kerül.
A meddőségi kezelések árai a magánegészségügyben még elrettentőbbek, mint a várandózgondozási csomagok, vagy a szülési csomagok árai voltak, hiszen amikor valaki kifizeti ezeket az összegeket, nem lehet biztos benne, hogy végül sikeres terhességgel, gyermekáldással fog végződni a folyamat. Azonban főként a terhességet, szülést érintő egészségügyi feladatok terén az állam nagyban támaszkodik a magánszolgáltatókra, melyeket az utóbbi évek intézkedései is mutatnak.
Ettől az egészségügyi szektor kifehéredését is reméljük, viszont az is a hozadéka, hogy az állami ellátásban egyre kevesebb szakember marad, és az ellátandó betegek körébe is egyre inkább a szegényebb réteg fog tartozni. Tehát jobb ellátáshoz, jobban felszerelt klinikán az fog jutni, aki meg tudja fizetni.
- vonja le a következtetést Lantos Gabriella az említett, A párhuzamos valóság - a magánegészségügyi rendszer kiépülése című elemzésében.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.