13 °C Budapest

Erre évente csak egyszer tudsz költeni: kígyózó sorok tolonganak érte mindenhol

2018. december 21. 14:00

Három nap és itt a szenteste, sokan viszont még mindig nem szerezték be a tervben lévő ajándékokat. Így az elkövetkező napok elég stresszesek lehetnek, még szerencse, hogy manapság a különböző hipermarketekben és diszkontokban rengeteg mindent meg lehet találni a játékoktól kezdve, az elektronikai cikkeken át tényleg szinte bármit. Úgyhogy, aki nem akarja nyakába kapni a várost ajándékok után kutatva, az a karácsonyi menühöz való mellé bőven beejthet mindenféle ajándékot a bevásárlókosarába. Az éppen éles akciókkal pedig még spórolni is lehet.

Már csak hármat kell aludni ahhoz, hogy beköszöntsön a szenteste. Ez pedig azt is jelenti, hogy jó indulattal is, maximum három és fél napja maradt mindenkinek arra, hogy a karácsonyi ajándékokat beszerezze. Aki tehát nem volt elég előrelátó az most szívhatja a fogát, öröm az ürümben, hogy manapság a legnagyobb hipermarketekben és diszkontokban egy helyen nagyjából mindent be lehet szerezni, ami kelhet. 

A tévétől, a melegszendvicssütőn át a társasjátékig, mobilig tényleg mindent. Úgyhogy, akinek már nincs elég ideje, az a karácsonyi menühöz szükséges hozzávalók mellé feltankolhatja a kosarát ajándékokkal is. Ennek apropóján megnéztük a hazai boltok külön játék és ajándék katalógusait, valamint az üzletek 51. heti akciós kiadványaiból is szemezgettünk, hogy minél több pénz maradjon a tárcádban az ajándékvadászós túra után.

Lidl

A diszkontjátékkatalógusa szerint a gyermek fajáték darabja 1 111, a távirányítós vonat 4 599, míg a fa babaház xxl 19 999 forintba kerül. Mindezek mellett találhatunk még 3d-puzzlet 899, mágnesesjáték-dobozt 2 199, illetve játékszerszámokat is 2 999 forintért. Ha valakit konyhai kellékekkel lepnénk meg, akkor a Lidl karácsonyi katalógusát is érdemes átfutni, hiszen abban találhatunk karamellizáló pisztolyt 3 999, kerámia serpenyőt 3 999, de raclette grillt is 8 999 forintért. Az 51. heti akciós újságban mindezek mellett találunk még nemesacél vízforralót 5 999, kenyérpirítót 5 999, retró faliórát 1 999, gőzölős vasalót 5 999 vagy akár overlock varrógépet 39 999 forintért. 

A diszkont további akcióiért fusd át az aktuális, 51. heti kiadványukat!

Tesco

A műszaki cikkekben gondolkodók a Tescóban is megtalálhatják számításaikat, ugyanis a Logic hangszóró szett 2 799, a Tracer vezeték nélküli fejhallgató 5 899, a Braun epilátor 11 429, míg a Gőzállomás 19 999 forintba kerül. Ezen felül 12.19-12.24. között a hiperben minden lakásdekorációs termék 20 százalékkal olcsóbban kapható. Természetesen a Tescóban is kapni akciós játékokat, amiknek örülhetne a lurkók, így példázul a Cuddie me egyszarvú 3 490 forint helyett 2 399, míg a nagy sárkány 4 490 helyett 3 099 forintba kerül. A plüssökön kívül a kínálat részét képzi például a Roblox legendái játékfigura-készlet 7 299 forintért, de találni még Trefi fakonyhát 16 699 forintért is. 

A hiper további ajánlatait itt találod!

Aldi

Az Aldiban a páros ágyneműhuzat 8 999, a vákumos fóliahegesztő 8 499, de például a macska kaparófa 13 990 forintba kerül. De persze kutyajátékokat is lehet kapni 1 999 vagy kutyahámot 1 699 forintért. Jó ajándék lehet például az iszapos melegítőpárna vagy nyakmelegítőből is 1 599 forintért, de lehet kapni digitális hőmérőt 4 499, Disney LED-lámpát pedig 5 999 forintért. Mindezen felül például egy elektormos fondüért 7 999 forintot kell kiperkálni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Aldi 51. heti akciós ajánlatait itt találod!

Auchan

A hiper címlapon hirdet borokat és töményeket egyaránt, előbbiek közül a Dry by Tokaj például 999, míg utóbbiak közül az Absolut Vodka vagy az Unicum 3 899 forintba kerül. Az akciós kiadványt lapozgatva azonban találhatunk cserép edényt 1790 forintttól, zománcozott fazekat 3 999, illetve kamerás drónt is 14 990 forintért. Jó ajándék lehet a Bosch Easy Drill vagy a Black&Decker ütvefúró is, előbbi 20 990, utóbbi 29 990 forintot kóstál. Ezen felül a boltban grasszálva találhatunk még Navon LED tévét 37 990, Hitachit 56 990, JVC-t 209 990 vagy Samsung UHD tévét 249 990 forintért. A tévéken kívül persze találni még Maxell fejhallgatót is 7 990, Lenovo notebookot 129 990, HP notebookot 114 990 vagy Nokia 2.1 DS mobilt 29 990 forintért. A játékok szerelmesei vehetnek maguknak Xbox konzolt 94 990 forintért. 

Az Auchan 51. heti akcióért fusd át a hiper aktuális kínálatát!

Interspar

Az Interspar ajándékkatalógusában találni Sherpa takarót 3 999, sikerkönyveket 2 490, lábasokat 3 999 forinttól vagy éppen bicikliformájú bortartót 2 999 forintért. Emellett megannyi konyhai elektronikai eszközbe is belefuthatunk, így például a Bosch konyhai robotkép 37 999, a Philips botmixer 10 999, a Tefal szendvicssütő 8 999, míg a Russel Hobbs Instamixer 6 999, a pattogatott kukorica-készítő pedig 9 999 forintba kerül. Ezen felül a Sencor porszívó 9 999, a Virobi önjáró takarítórobot 27 999, míg a Simpex gőzölős vasaló 3 999 forintba kerül. 

További kiváló ajándékötletekért lapozd át az Interspar ajándékkatalógusát!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm