A gyenge belső kereslet miatt a kínai ipar áron alul árasztja el az európai piacot, ezért 2024-ben és 2025-ben is jelentősen nőtt a beáramló áruk...
A karácsonyi időszak minden család költségvetését kihívások elé állítja. Egy friss kutatás azonban azt mutatja, hogy a tavalyi évhez képest biztosabb anyagi körülmények között készülünk az ünnepi szezonra. Csökkent a túlköltekezési hajlandóság és kevésbé aggódunk amiatt, miből tudjuk megvenni az ajándékokat. A kedvező változások mögött a háztartások pénzügyi helyzetének javulása áll.
24 európai országból 24 098 - köztük 1004 magyar - állampolgár közreműködésével készült el az Intrum követeléskezelő Európai Fogyasztói Fizetési Jelentése.
Jobban odafigyelünk a karácsonyi ajándékvásárlásra
Jobban odafigyelünk a karácsonyi bevásárlásra, mint egy évvel korábban. Míg 2017-ben a magyar családok közel 40 százaléka költött többet ajándékokra, addig 2018-ban ez az arány 30 százalékra csökkent. Mindez megegyezik az európai átlaggal. A vizsgált országokat figyelembe véve a magyar adat javult a legnagyobb mértékben - holtversenyben a norvég, a finn és a lett mutatókkal.
A 18-24 éves korosztályhoz tartozó fiatalok körében magasabb a túlköltekezési hajlandóság, mint az idősebb generációk esetében. A kutatás szerint minden második fiatal hajlamos többet költeni karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné. Mindez jól mutatja, hogy mennyire fontos a fiatalok pénzügyi edukációja.
Ezt támasztja alá, hogy a magyarok a tavalyi évhez képest sokkal kevésbé aggódnak amiatt, miből fogják megvásárolni a karácsonyi ajándékokat - ez a mutató 7 százalékponttal javult egy év alatt, így csak kismértékben tér el az európai átlagtól.
Nem hitelből vásárolunk
Továbbra sem szeretünk karácsonykor hitelből vásárolni: tavaly még nagyjából minden 5. ember élt e lehetőséggel, míg az idei évre 16 százalékra csökkent azok aránya, akik kölcsönből is finanszíroznák a bevásárlást. Ez szintén egybevág a háztartások javuló pénzügyi pozícióival.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nemcsak a karácsony, az újév is könnyebb
A háztartások javuló pénzügyi helyzetét az is mutatja, hogy egyre kevesebben érzik úgy, hogy pénzügyileg a január az év legnehezebb hónapja. Tavaly még minden második magyar tartotta így, 2018-ban azonban már 40 százalék körülire csökkent ez a mutató.
Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója: "Az adatok azt mutatják, hogy egy év alatt is jelentős javulás ment végbe a családok pénzügyi helyzetét illetően. A kutatás szerint egyre kevésbé tartunk a karácsonyi kiadásoktól, és kevesebben érzik megterhelőnek a januárt. Viszont az is látszik, hogy a pénzügyi tudatosság tekintetében van még hova fejlődünk: a fiatalabb generációk hajlamosak a túlköltekezésre. Pontosan ezért indítottuk el két éve a Zsebpénzügyes elnevezésű vetélkedőnket."
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







