Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Az előzetes számítások szerint decemberben 3-4 százalékkal nőhet az áruházi költés, 775-785 milliárd forintot fordíthatnak a vásárlók élelmiszerekre és különböző iparcikkekre, az üzemanyagot nem számolva - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 753, tavalyelőtt 719, 2011-ben pedig 710 milliárd forintot költöttek el a vevők decemberben az üzletekben.
Az ünnepi alkalmakra vásárolt élelmiszerek értéke az előrejelzések szerint 80-85 milliárd forint körül, a karácsonyi ajándékozásé 70-75 milliárd forint körül mozoghat decemberben.
A szakmai szövetség szerint az ajándékok köre nem változik lényegesen, főként könyvek, játékok, műszaki cikkek és ruhafélék lesznek a fenyőfák alatt.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







