Templomba járással és karitatív tevékenységgel indokolta volna rendszeres kimozdulását.
Egy hétfői bírósági döntés értelmében nem veheti használatba frekvenciáit az állami mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt - írja a Népszabadság. A Magyar Posta, az MFB-Invest és az MVM konzorciumaként megalakuló cég így érdemi munkát nem végezhet, a mobilcég indulása így további hetekkel csúszhat.
A lap értesülése szerint a Fővárosi Bíróság egy hétfőn tartott tárgyaláson ideiglenes intézkedésként megtiltotta, hogy az MPVI Mobil Zrt. "a 900 MHz-es frekvencia-árverés eredményeként született határozatból eredő jogait gyakorolja, mindaddig, amíg a felperes mobilszolgáltatók végrehajtás felfüggesztése iránti kérelme jogerősen elbírálásra nem kerül". Vagyis a negyedik mobilszolgáltató egyelőre nem jogosult sem az elnyert frekvenciák használatára, sem pedig a jelenlegi mobilcégektől belföldi roamingszolgáltatás igénybevételére.
Az állami konzorcium idén tavasszal, az NMHH árverésén verseny nélkül, minimumárért hozta el a frekvenciacsomagot, s ebben az eljárásban arra is jogosultságot nyert, hogy saját hálózata kiépítéséig a jelenlegi szolgáltatókét vegye igénybe.
Az árverés végeredményét a Magyar Telekom és Telenor is megtámadta, mondván, az eljárás szabályai ellentétesek voltak hatályos jogszabályokkal, s uniós szabályokat is sért a végeredmény. A kereset beadásakor kérték a bíróságtól, hogy függessze fel az árverés végrehajtását. E kérést a bíróság első fokon elutasította, az NMHH ezt követően kiadta a cégnek a frekvenciahasználati engedélyt, a szolgáltatók pedig fellebbeztek.
Most azonban a bíróság a szolgáltatók és az NMHH közti perben döntött úgy, hogy az állami cég nem gyakorolhatja a nyertes jogait, és nem használhatja az elnyert frekvenciáit.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A bíróság szerint az ideiglenes intézkedés elrendelése azért indokolt, mert a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmek elbírálásáig függő jogi helyzet áll fenn, hiszen az ítélőtábla dönthet úgy, hogy a határozat végrehajtását felfüggeszti. Ez pedig azt jelenti, hogy a jogerős döntésig nem érvényes az NMHH által kiadott frekvenciahasználati engedély sem - vélekednek a távközlésben jártas jogászok.
A Népszabadság szerint az ideiglenes intézkedés ellen az állami cég fellebbezhet, de erről az eljárási határidők ismeretében a bíróság a következő tárgyalási nap, július kilencedike előtt aligha dönthet.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








