Lehet, hogy mégsem lesz BKV-sztrájk?

Pénzcentrum
2008. május 21. 08:45

Mivel a tegnapi tárgyaláson megállapodás közeli helyzet alakult ki a szakszervezetek és a cégvezetés között, elmaradhat a május 27-től meghirdetett többnapos BKV-sztrájk - írj a Magyar Nemzet.

A gazdasági válság megoldására ugyan nem álltak elő javaslattal, azonban a drasztikus járatritkítások úgy tűnik eltűnnek a tervek közül. Sőt, Nemes Gábor sztrájkbizottsági szóvivő szerint másfél héten belül akár közös nevezőre is juthatnak a felek.

Ez annak köszönhető, hogy a menedzsment vállalta, hogy visszavonja a csoportos létszám-leépítési tervét, és a 2009-től érvényes paraméterkönyvet is a szakszervezetekkel közösen készíti el, a rövid, közép és hosszú távú stratégiával együtt.

Az idei paraméterkönyv szerint a korábbi 10 százalékos járatritkítások helyett mindössze 2 százalék körülivel számolnak, amivel 1,14 milliárd forintot kívánnak megspórolni. Ezek a változások augusztus 21-től léphetnek érvénybe.

Összesen 34 busz és 10 trolit vonnának ki a forgalomból, ezen kívül nyáron két hónapra lezárnák a budai felső és alsó rakpartot. Ezt az ellenzéki Tarlós István elfogadhatatlannak nevezte.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hogy a 80 milliárd forintos adósságállománnyal, és 15 milliárdos veszteséggel működő vállalat anyagi helyzetén hogyan kívánnak változtatni, még nyitott kérdés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08