6 °C Budapest

10-ből 4 magyar cég érintett: így élték túl a családi vállalkozások a járványt

2020. július 1. 17:41

Nem mindegy, hogy a családi cégek hogyan tudtak most reagálni a koronavírus-járvány okozta kihívásokra, hiszen hazánkban a cégek 40 százalékát jelentik. A túlélés kulcsát a stabil stratégiai alapok, a folyamatos fejlődésre törekvés és gyors döntések adhatták, de a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen sokféleképpen felvették.

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta és alapjaiban megváltoztatta hétköznapjainkat, aminek első hullámját kezdjük lassan kicsit távolabbról is látni, értékelni a következményeket. Az azonban már a legelején biztos volt, hogy a válság is csak egy helyzet, még ha nagyon nehéz helyzet is, nem szabad tőle félni, hanem kezelni kell és azonnal reagálni rá, mivel a nem döntés a legrosszabb opció.

A válság túlélésében és a további sikeres működésben kulcsszerepe van a stabil stratégiai alapoknak, az innovációra törekvésnek és mindemellett a gyors reagálásnak. Az, hogy a családi cégek, milyen megoldásokat, válaszokat adtak a kihívásokra, hosszú távon is meghatározó, hiszen a hazai vállalati szektor 40 százaléka ezen cégekből áll

- mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője. A központ által hirdetett kiválósági díj innováció kategóriájára a vírusjárvány következtében megvalósult vagy arra adott válaszként a közeljövőben megvalósuló fejlesztésekkel lehet nevezni. A sikeres és hosszú távú stratégia kategóriában azoknak a megoldásoknak az elismerése a cél, amelyek a koronavírus-járványra reagálva bemutatják hogyan alakították át a cég üzleti stratégiáját a megváltozott piaci követelményekre válaszolva, miként biztosították a vállalat hosszú távon sikeres működését.

A társadalmi felelősségvállalás kategóriában pedig azt mutathatják be a családi vállalatok, hogy mennyire elkötelezettek a társadalom iránt, a járvány idején vagy annak következtében mit tettek a helyi közösségért, a társadalomért, akár a közvetlen vagy a tágabb környezetükben.

A díj fennállása óta eltelt öt évben dinamikus fejlődés jellemezte a családi vállalkozásokat. A változás egyfelől az üzletméret növekedésében érhető tetten. A másik változás, amit megfigyeltünk, hogy az üzleti méret növekedésével párhuzamosan erősödött ezeknek a cégeknek a családi vállalat tudatossága is. Ma már sokkal többet foglalkoznak azzal, hogy hogyan tudnának más családi cégektől tanulni, többet olvasnak ebben a témában, többet beszélnek arról, hogy mit is jelent, ha ma valaki családi vállalatként működik

- tette hozzá Ékes Ákos.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31