A közel-keleti konfliktus hatására drasztikusan megemelkedtek a műtrágyaárak.
Újabb "áldozata" van a józsefvárosi piac felszámolásának: húsz év után bezárt az egyik közeli McDonald's.
Bezárt az egyik ismert budapesti McDonald's étterem, a Könyves Kálmán körút - Kőbányai út kereszteződésében. Mint azt a Pénzcentrum az étteremlánctól megtudta, a Népliget étterem 1994 májusában nyílt meg és több mint 20 éven keresztül - tavaly október végéig - fontos szerepet töltött be a környékről érkező családok és az átutazó autós vendégek kiszolgálásában.
Az ok egyszerű: nyáron végleg lehúzta kapuit a józsefvárosi piac, az étterem vendégkörének nagy részét pedig pont a piac közönsége adta. A Négy Tigris megszűnését követően a környék autós és gyalogos forgalma átalakult, ami a vendégkörre is jelentős hatással volt. (A forgalmas kereszteződéseben két étterem működött, a szemközti McDonald's továbbra is üzemel.)
A Google Earth legutóbbi képén még a működő étterem látszik
Mint az étteremlánctól megtudtuk, rugalmasan kell alkalmazkodniuk a változó környezethez, a forgalom, a közlekedési csomópontok alakulásához. Így természetesnek számít, hogy egyes éttermeket bezárnak, máshol pedig újakat nyitnak.
A Könyves Kálmán körút - Kőbányai út sarkán működő étterem bezárását követen az étterem dolgozói döntésük alapján más, lakóhelyükhöz közel eső éttermekben folytathatják munkájukat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elmúlt hetekben egy másik étterembezárás is hangsúlyosan volt jelen - főleg a baranyai - sajtóban. Pécsett ugyanis bezárt az egyik központi McDonald's, ami a Király utca és a Széchenyi tér sarkán működött, húsz évig. Az étterem az egyik pécsi bevásárlóközpontba költözött.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








