November 1-jétől új uniós vámszabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagokra.
Nagyjából ötvenmilliárd forinttal több áfa érkezett a kereskedelem azon területeiről, amelyekben korábban jellemző volt a feketézés - írja a Magyar Nemzet.
Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára elmondta: a kereskedelem szereplői 15 százalékkal több áfát fizettek be az idén az első kilenc hónapban, mint tavaly ilyenkor.
Az érték alakulásában egyértelműen szerepet játszott a gazdaság élénkülése, a rezsicsökkentés és a reálbérek emelkedése, de bizonyosan az új típusú pénztárgépek bevezetése is - mondta.
Ez utóbbira utal szerinte az, hogy a 175 milliárd forintos emelkedésből, 50 adódik a korábban kockázatosnak minősített területekről. Például az élelmiszer és ruhaboltosok adófizetése 23 százalékkal haladta meg a tavalyit.
Elmondta azt is, hogy hamarosan megszületik a végleges döntés az új kasszarendszer kiterjesztéséről.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







