Még több uniós pénz a vállakozások túléléséhez

Pénzcentrum
2009. március 23. 08:45 2 perc

Összesen 257 milliárd forintot csoportosít át a kormány az Új Magyarország fejlesztési terv programjai között, hogy a vállalkozások a megváltozott gazdasági körülményekre megfelelően tudjanak reagálni.

A pénzügyi válság kirobbanásakor nyilvánvalóvá vált, hogy a krízis miatt legelőször az a szektor kerül majd veszélybe, mely a dolgozók 70 százalékát foglalkoztatja: a kis- és középvállalati szektort. A nehéz gazdasági helyzetben a vállalkozásoknak az Új Magyarország fejlesztési terv forrásai nyújthatnak némi gazdasági felhajtóerőt.

A korábban bejelentett, a cégek számára meghirdetett 1 400 milliárd forintos csomag is részben uniós forrásokból áll össze. Az ÚMFT-ben eredetileg a források 17 százalékával támogatták közvetlenül a vállalkozásokat, ez az arány 30 százalék fölé emelkedhet a kormány most bejelentett átcsoportosításainak köszönhetően. A megmozgatott összeg 257 milliárd forint lehet, a pontos összegekről egyelőre még folyik az egyeztetés az Európai Unióval.

Az Államreform operatív program pénzügyi keretéből 2009-2010-re 16 milliárd forintot vonnak el, s azt a Társadalmi megújulás operatív programba helyezik át. A Közlekedési operatív programból 60 milliárd forint kerül át a Gazdaságfejlesztési operatív programba. Ugyancsak az utóbbira további 51 milliárd forint jut a Társadalmi infrastruktúra operatív programból. A Közép-magyarországi operatív programon belül 20 milliárd forintot csoportosítanak át. Mindemellett, a prioritásokon belül - mint a vállalkozások komplex fejlesztése - összesen 110 milliárd forintot mozgat meg a kormány pályázatok között. Az előbbi számok azt jelentik, hogy a munkaerő foglalkoztathatóságának javítása érdekében járulékkedvezményekkel támogatják a legalább öt főt alkalmazó mikro- és kisvállalkozásokat a Társadalmi megújulás operatív program forrásaiból.

Az ÚMFT hétéves pénzügyi keretének több mint a fele már elérhető a pályázók számára. Most azt kell megvalósítani, hogy a források támasztotta kereslet is megjelenjen a piacon, különösen a nagy infrastrukturális fejlesztések induljanak be. A korábbi 25-ről 35, illetve 40 százalékra emelték az előlegek mértékét, és ezzel a lehetőséggel nemcsak az önkormányzatok és a költségvetési szervezetek, hanem a vállalkozások is élhetnek. A rendszert az is gyorsítja, hogy a legkelendőbb automatikus pályázaton, amelynek átfutási ideje 3-4 hét, a korábbi 20 millió forintról 50 millióra - a központi régióban 10-ről 20 millióra - emelték az igényelhető összeg maximumát. Az is fontos, hogy továbbra is minél többen legyenek képesek élni a lehetőségekkel. Ezért enyhültek a belépőkkel szemben támasztott követelmények: az elfogadott árbevétel-csökkenés akár 25 százalék is lehet a pályázat benyújtását megelőző évhez képest.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?