26 °C Budapest

Forsense: Romlik a közhangulat

2009. március 12. 12:15

A Forsense 1000 főt kérdezett meg arról, hogy hogyan látják az elmúlt egy év magyar gazdaságát és saját anyagi helyzetük alakulását, illetve mit várnak a 2009-es évtől. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az ország közeljövőjével kapcsolatosan sokkal többen várnak romlást, mint javulást. Kirajzolódik az is, hogy a Fidesz-szavazók egyéni jövőképe sokkal borúsabb, mint az MSZP-t választóké.

Romló közhangulat

A Forsense februári 1000 fős telefonos közvélemény-kutatásban vizsgálta a lakosság 2009-es évi gazdasági várakozásait. A pénzügyi és gazdasági válság egyre mélyülő hatása kézzelfoghatóvá vált számos területen. Ezt mutatja az is, hogy a megkérdezettek legnagyobb része a gazdasági válsággal kapcsolatos eseményt jelölt meg, mint az elmúlt hetek legfontosabb történése. A lakossági közérzet index (KI) történelmi mélypontra (20 pont) zuhant, és a megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka adott közepesnél jobb osztályzatot arra a kérdésre, hogy megítélésük szerint hogyan mennek a dolgok az országban.

Rosszul éltük meg a tavalyi évet

A kutatásban megkérdezettek 92 százaléka mondta, hogy romlott az ország gazdasági helyzete az elmúlt egy esztendő során, a saját anyagi helyzet tekintetében pedig 65 százalékos a romlást észlelők aránya.

Legutóbb a Forsense 2008 márciusában tett fel a gazdasági helyzet megítélésével kapcsolatos kérdéseket, akkor még "csupán" 66 százalék tapasztalt romlást az ország gazdasági helyzetében, míg az egyéni anyagi helyzet változását akkoriban a kérdezettek fele ítélte meg negatívan.
Az ország tavalyi gazdasági teljesítményét minden társadalmi csoport erősen negatívan élte meg, bár az MSZP-szavazók, az inaktívak, és az 55 évnél idősebbek az átlagnál kissé magasabb osztályzatokat adtak. A saját anyagi helyzetük alakulását legsötétebben a Fidesz szavazói látták (73 százalékuk válaszolta azt, hogy romlott az anyagi helyzete), de az átlagnál rosszabbul ítélték meg saját anyagi helyzetük alakulását a vidéken élők, az alacsony iskolai végzettségűek és az alacsony jövedelműek. Tehát minél alacsonyabb valakinek az iskolai végzettsége és/vagy a jövedelme annál rosszabbnak ítéli meg a tavalyi évet anyagi szempontból.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Negatív jövőkép?

Az ország közeljövőjével kapcsolatosan sem a bizakodás a jellemző: sokkal többen várnak romlást az elkövetkező egy évben (59 százalék), mint ahányan javulást prognosztizálnak (16 százalék). Az egy évvel korábbi állapothoz képest közel 25 százalékot nőtt a romlást várók aránya, és 10 százalékkal csökkent a javulást váróké. A társadalmi csoportokat vizsgálva egyedül a pártpreferencia szerint van különbség az ország jövőbeli helyzetét megítélők értékelése között. A Fideszre szavazók több mint kétszer akkora arányban várnak jövőre romlást (77 százalék), mint az MSZP-t választók (35 százalék).

Hasonlóan rossz a helyzet az egyéni anyagi helyzetre vonatkozó várakozásokkal kapcsolatosan is: a romlást várók aránya (48 százaléka) közel négyszerese azokénak, akik javuló anyagi helyzetben bíznak jövőre. A stagnálást várók aránya 30 százaléka. Ebben a vizsgált kérdésben is a pártpreferencia az elsődleges törésvonal, a Fidesz-szavazók egyéni jövőképe sokkal borúsabb, mint az MSZP-t választóké. A leginkább bizakodó társadalmi csoportot a fiatalok, és a gazdaságilag aktív rétegek alkotják.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem