A Fortune magazin előrukkolt legújabb, a világ 500 legnagyobb vállalatát rangsoroló listájával. Sajnos magyar cégnek nem sikerült felkerülnie, azonban az összeállításban rábukkanhatunk néhány érdekes információra is. Nézzük, kinek sikerült a világot meghódítania!
Az elit lista
A világ legnagyobb vállalatának - ki-ki saját szája íze szerint döntsön - megtisztelő, vagy hírhedt címét az Amerikából hódító útjára indult hipermarket-lánc nyerte el, a cég rendelkezett a legnagyobb bevétellel, közel 380 000 millió dollárral (55 ezer milliárd forinttal), a Fortune gyűjtése szerint.

Szorosan a Wal-Mart mögé az Exxon Mobil került, a maga 372 824 millió dollárra rúgó bevételével. A lista utolsó helyén egy Flour nevű texasi építőipari vállalat áll, s 2007-ben 16 691 millió dollár árbevételt sikerült elérnie.

A legtöbb vállalat már-már természetesnek vehető, hogy az Amerikai Egyesült Államokból került fel, Japán 64, Franciaország pedig 39 vállalattal járult hozzá a legnagyobbak listájához. A listán összesen 184 európai vállalat szerepel.
Trónkövetelők
Persze ha már azt nézzük, hogy a vállalatoknak mekkora növekedést sikerült elérniük bevételükben, illetve nyereségükben, akkor a listavezetők már messzebb kerülnek az élvonaltól. Bevétel szempontjából a legnagyobb, 353,2 százalékos növekedést az acélipari nagyvállalat, a Tata Steel érte el. Nyereség tekintetében pedig a China Life Insurance nevet viselő biztosító jeleskedett, 2006-hoz képest gigantikus, 1588,4 százalékos emelkedéssel.

A legnagyobb vesztesek
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A legnagyobb cégek élete ugyanakkor nem csupán "játék és mese", akadnak közöttük nagy vesztesek is, igaz, annyi veszteséget még nem tudtak felhalmozni, hogy leírják magukat a legnagyobbak listájáról. A citromlista élét a General Motors vezeti, 38 732 millió dolláros veszteségével, a kilencedik helyezett ráadásul tavaly is negatív eredményt produkált.

Még náluk is nagyobb vesztesnek nevezhetik magukat azok, akik ténylegesen lekerültek a listáról, ilyen többek között a Bear Sterns, az Electrolux, az Office Depot, vagy épp az ABN AMRO Holding.
Hol a legjobb tevékenykedni?

-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







