2020. július 7. kedd Apollónia

Elképesztő árak a Hungaroringen: 2500 a szendvics, a hamburger

  • Pénzcentrum.hu
  • 2012. július 30. hétfő 13:14

Látványosan felpörögtek az árak a Hungaroringen a vasárnapi zárónapra. Míg csütörtökön "csak" 800 forint volt egy sült kolbász és 600 forint az üdítő, addig vasárnap már 500 forintot kértek egy darab almáért és 750-et egy szelet görögdinnyéért.


A hivatalos adatok szerint a 2012-es Magyar Nagydíjra a négy nap alatt összesen 225 ezren látogattak ki, ez 25 ezerrel több az egy egy évvel ezelőttinél. Akkor vasárnap 65 ezren követték a helyszínről a versenyt, most 75 ezren voltak a pálya körül.

Hamilton győzött
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.

A 2008-as világbajnok mögött a Lotus két versenyzője, a finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett a második, illetve a harmadik helyen.


Egyik napról a másikra nőttek az árak

50 vállalkozó kért kitelepülési engedélyt a mogyoródi önkormányzattól, közülük 4 kempinget, 11 parkolót üzemeltetett, a többiek büfét nyitottak vagy különféle ajándéktárgyakat árusítottak. A kilátogatóknak ugyanakkor idén is mélyen a pénztárcájukba kellett nyúlniuk, ha a pálya körüli szurkolói zónában akartak enni, inni.

Csütörtökön azt tapasztaltuk, hogy a hot-dog 600, a gyros és a hamburger 800 forinttól indult, a hétvégén viszont egy melegszendvicsért már akár 2 000 forintot is elkértek, egy hamburger 2 500, 10 dkg csülök 900, a grillezett kolbász darabja 2 800 forintba került. Egy darab almáért 500, egy szelet dinnyéért 750 forintot fizethettek a sportrajongók.


Fotó: Pénzcentrum.hu-olvasó


Az üdítők ára is emelkedett: míg a hét elején 500, vasárnap már 600-700 forint volt fél liter. A dobozos sörök ára az ezer forintot is elérte.

Megteltek a szállodák


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint lendületbe hozza Magyarországot a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezése. A minisztérium szerint nemzetközi elismerést, egyben gazdasági fejlődést jelent Magyarországnak a Forma-1. Jelezték, a futamnak köszönhetően jelentős mértékben emelkedik a GDP, nő a hazai foglalkoztatás, valamint az adó-és járulékbevétel.

A hivatalos álláspont szerint a magyarországi futam megrendezésének makrogazdasági hatása egyértelműen kedvező, a turisztikai kis- és középvállalkozások is további bevételekhez juthatnak. A foglalkoztatás közvetlen módon és közvetetten éves szinten is új munkahelyeket teremthet, hiszen a Forma-1 teszi lehetővé a Hungaroring, vagyis a pálya fenntartását.

A Forma-1 idején rendre megtelnek a budapesti szállodák és a vendéglátó vállalkozások forgalma jelentősen növekszik. A tárca tájékoztatása szerint az évről évre meghatározó hányadban, kifejezetten a Forma-1 miatt visszatérő külföldi vendégek több mint 80 százaléka fizet szállásért, legtöbbjük fővárosi szállodában. Mindössze két nappal számolva ez több mint 9 ezer vendégéjszakát jelent. Az akkreditált külföldi résztvevők számát figyelembe véve mintegy 150 ezer vendégéjszakát töltenek el szálláshelyeinken.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS