A vidéki benzinkutak egyre több helyen vezetnek be mennyiségi korlátozásokat, miután késik az üzemanyag‑utánpótlás
Még ugyan nem hajlik abba az idő, de megállíthatatlanul közeleg a tél: ilyenkor a szervezetünk mellett nagyon fontos az autónkat is felkészíteni. És itt nem csak a gumicseréről van szó, sokkal több mindenre kell odafigyelni ahhoz, hogy a hidegben is biztonságosan közlekedjünk. A Pénzcentrum egy szakértővel vette végig a tennivalókat.
Bár most egy időre visszatért a vénasszonyok nyara, azért éjjel és hajnalban már nem ritka a fagypont körüli hőmérséklet - és ugye az egyik napról a másikra is képes betörni az igazi tél. Hogy mindenki hazaérjen, érdemes különös figyelemmel felkészíteni az autónkat a zimankóra. Korántsem elég azonban a kereket lecserélni. A többi fontos teendőről egy autószerelő beszélt a Pénzcentrumnak.
- magyarázta György András. A nyári kerekeket pedig műanyag zsákban érdemes tárolni, fektetve, hogy a futófelület ne deformálódjon el.
- sorolta a műhelyvezető. A fagyállót is ellenőrizni kell: legalább -30 fokig fagyálló folyadékot kell venni, ugyanis túl alacsony fagyáspontúnál fennáll a veszély, hogy befagy a hűtő, károsodik a motor. Illetve elsőre furcsának tűnhet, de a szaki kiemelte az ablaktörlők ellenőrzését is.
A szakértő elmondta, hogy a szélvédőt belülről is érdemes lemonsni ablaktisztító-folyadékkal, így csökkenthetjük a szembejövő forgalom fényének a vakítását. Ha a klíma szűrője eltömődött, gyorsabban párásodik az ablak, így ezt sem árt kitisztíttatni. Az ajtók befagyása is gond szokott lenni, ezt úgy lehet megelőzni, hogy szilikonnal kezeljük az ajtótömítőket. A zárakat sem árt gyakrabban olajozni a fagyás ellen.
Ez a legfőbb hibaforrás
Télen az egyik legnagyobb hibaforrás kétség kívül az akkumulátor: ha kicsit nehezebben indul az autó, érdemes ellenőrizni a töltési szintet, és ha szükséges, rátölteni. A sarukat meg kell tisztítani, és valamilyen kenőanyaggal védeni a korróziótól.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fontos ügyelni az olajszintre is, ne centizzük ki, hiszen hidegben a motorolaj besűrűsödik - ameddig fel nem melegszik a motor. Tartsuk észben, milyen észben tartani, épp milyen fajta olaj van a tartályban. Ugyanis ha szintetikus motorolajat töltünk a félszintetikusra vagy ásványi alapúra, az javítja a minőséget, fordítva viszont lerontja.
Nem árt gondolni a korrózióvédelemre is, hiszen ahogy a szaki is fogalmazott:
Érdemes tehát a hibákat kijavíttatni, a kezdődő rozsdásodásokat "megfogni" még a tél előtt. Nem árt, ha valamilyen waxot vagy más védőanyagot is felviszünk a fényezésre. Ugyanilyen fontos az alvázvédelem is: mindenképp ajánlott valamilyen korrózióvédővel kezelni az autó alját. Ha nagyon latyakos az idő, érdemes időnként lemosni, vagy legalább leöblíteni az autót, külön ügyelve a kerékjárati ívek belsejére és az alvázra - tette hozzá György András.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







