A világ számos gyönyörű, de kevésbé ismert városával érdemes megismerkedni, hiszen rejtett kincseket tartogatnak az utazók számára.
A szezonalitás kérdése láthatóan elbukott, ma már inkább négy évszakban kéne gondolkodni a Balatonon. A magyar tengert amúgy is kettős átok sújtja a szakemberek szerint: egyrészt a klasszikus szezonon kívül nehezen indulunk útnak, mondván „úgysincs nyitva semmi”, másrészt a vendéglátósok is azt kommunikálják, hogy „minden kinyitni, úgysem jön senki”. Egy új kezdeményezés most „ezer indokot” sorol fel az őszi Balaton mellett, miközben leteszi voksát a négy évszakos lehetőségek mellett, amit egy sajtóreggelin mutattak be a balatonőszödi Androsics Borbirtokon. A panelbeszélgetésen a Pénzcentrum is részt vett.
Esőt és szelet, valamint több fokos lehűlést „rendeltek” a szervezők a magyar tenger vendégvonzó képességéről szóló panelbeszélgetésre, hogy ezzel is bemutassák a négyévszakos tematikus balatoni kínálatban rejlő lehetőségeket. A résztvevők itt hangsúlyozták: tévhit, hogy a Balaton a nyár végével bezár.
"Ha a Balaton turizmusának fejlesztéséről és fenntarthatóságáról gondolkodunk, akkor ahhoz kulcsfontosságú a négy évszakossá tétel. Nem elég, ha csak a nyári szezonra koncentrálunk, hanem olyan egész éves programot kell kialakítani, amely minden évszakban vonzó lehet a látogatók számára. Tudatosítani az emberekben, hogy minden évszaknak megvan a maga különleges hangulata és kínálata: nyáron élvezhetjük a balatoni életérzést és a vízi sportokat, ősszel a kerékpározás, túrázás és a természet közelsége ad kikapcsolódást, télen az elmélyülés, olvasás, korcsolyázás és a meghitt séták nyújtanak lehetőséget a feltöltődésre, tavasszal pedig az ébredő természet varázsa lehet a vonzó" - foglalta össze a célokat a Pénzcentrumnak Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa.
Ehhez azonban kiemelten fontos, hogy folyamatosan nyitva tartó szolgáltatásokat és programokat kínáljunk, amelyek megalapozzák a turizmus egész éves fenntarthatóságát. Ehhez persze meg kell találni azt a vendégkört, amelyik nem csak nyáron, hanem az év bármely szakaszában szívesen jön a Balatonra. Tény, hogy manapság a feltöltődés egyre nagyobb szerepet kap az emberek életében. Sokan vágynak arra, hogy pár napra kiszakadjanak a mindennapokból és kiengedjék a gőzt. Nyáron akár több napra is ellátogatnak a Balatonra, de az év többi részében is elég lehet egy hétvége is a kikapcsolódásra. A magyar tenger különleges atmoszférája, a tiszta levegő, a kerékpározás és a természet közelsége mind olyan tényezők, amelyek még vonzóbbá tehetik a régiót
– mondta el a Pénzcentrum kérdésére Csapody Balázs, hozzátéve, hogy aki még nem látta az ősz színeit, a naplemente hangulatát, az nem is tudja, milyen sokszínű a Balaton egész évben.
A déli part meghatározó vállalkozója szerint minden eddiginél fontosabb lenne, hogy a vállalkozók és a kormányzat céljai találkozzanak, hiszen előbbieknek komoly kihívást jelent az egész éves nyitvatartás. Ahogy fogalmazott, több támogatásra lenne szükségük azoknak, akik ezt vállalják, hogy a vállalkozások is mérlegelni tudják, megéri-e nyitva tartani nekik. Úgy véli, ha bővülnek a lehetőségek, a vendégek is kevesebb eséllyel mennek külföldre, hiszen a Balaton közelsége és a saját otthon kényelme (például, hogy a saját ágyukban alhatnak) sokak számára vonzó lehet.
A szezon ma már nem csak a nyárra korlátozódik: az év tizenkettő hónapjában is vannak telt házas hétvégék. A nyári időszak eleje és vége is sokkal népszerűbb, mint tizenöt évvel ezelőtt, ami azt mutatja, hogy ha valaki energiát fektet a szolgáltatásokba, annak megvan az eredménye. Ehhez viszont ösztönzésre van szükség, kormányzati és önkormányzati támogatások, valamint a vállalkozók összefogása révén
– mutatott rá Csapody Balázs, aki a balatoni szezonális ízekre és a helyi termékekben rejlő potenciálra is felhívta a figyelmünket, miközben az általuk készített, házi baracklekvárt kóstoltuk meg. Hozzátette: foglalkozni kell az őstermelőkkel, de szerencsére egyre többen jelentkeznek be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Balaton = NYÁR!
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a Balatonról legtöbb embernek (százból nyolcvannyolcnak) a nyár jut eszébe: lángos, matrac, strandolás, koncertek, napozás. A napokban startolt VisitBalaton365.hu weboldal ezért komoly szemléletváltást sürget: a szakemberek szerint nem a szezon meghosszabbítása a cél, hanem annak felismerése, hogy a Balatonnak több szezonja van. Rámutattak: aki ősszel is a nyári élményeket várja, csalódni fog, de helyette olyan különleges programokat találhat, mint például a kerékpározás, geocaching, szüreti mulatságok, gasztronómiai fesztiválok és zenei események; télen közben a gyógyfürdők és a magas színvonalú wellness szolgáltatások biztosíthatnak teljes kikapcsolódást.
Ahogy hangsúlyozták, nem szabad elfelejteni a Balaton üzleti célú kihasználását sem: konferenciahelyszínek, üzleti meetingek és csapatépítő programok szempontjából is ideális választás lehet, különösen a január-februári időszakban. Az új elképzelés szeretné megmutatni a Balaton másik karakterét.
A Balatont gyakran kettős átok sújtja: „Miért menjek, úgysincs nyitva semmi?”, mondja a vendég, miközben a vendéglátós azt gondolja: „Miért nyissak ki, úgysem jön senki?.” Pedig a valóságban ezerötszáz szolgáltató várja a vendégeket és ebbe beletartoznak azok is, akik ésszerű heti nyitvatartással működnek egész évben, mondjuk téli időszakban csak heti néhány napot vagy hétvégén tartanak nyitva. A kulcs abban rejlik, hogy meg kell győznünk a vendégeket, hogy bármikor érdemes a Balatonhoz látogatni, és a vendéglátókat is biztosítani arról, hogy megéri nekik kinyitni. Ebben apró ösztönzők is segíthetnek, például welcome drink, fogyasztás végén tizenöt százalékos kedvezmény az árból, vagy akár egy üveg bor ajándékba. Ez az új kezdeményezésünk most indul. Fontos, hogy nyitottak legyünk az együttműködésre és látom, hogy vannak olyan vállalkozók, akik hajlandóak ebbe energiát és pénzt fektetni. Ők befektetésként tekintenek a szezonon kívüli nyitvatartásra, ami hosszú távon mindannyiunk számára kifizetődő lehet
– emelte ki a Pénzcentrumnak adott interjújában Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője, aki szerint ösztönözni kell a balatoni hálózatosodást és az ökoszisztéma-szintű összefogást is, hogy erős és egységes élményalapú termékcsomagok jöjjenek létre a Balatonnál.
Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója pedig azt is elárulta, ma már osztrák, svájci és spanyol turisták is jönnek hozzánk, miközben változnak az utazási szokások: többször megyünk pihenni, de rövidebb időre. Kifejtette: a Balatonnál is lezárult egy hosszabb fejlesztési időszak, a jövőben pedig még nagyobb fókuszt kap a megújult kínálat, ahol a magyar turizmus egyik legvonzóbb desztinációja, az országimázs szempontból is meghatározó Balaton markánsan jelenhet meg kül- és belföldön egyaránt..
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.