2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.
Már elérhető a MÁV-START úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszere, amely vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását. Egyelőre tesztjelleggel, kizárólag a balatoni előszezonban helyfoglalási kötelezettséggel közlekedő 18 járat – a Balaton InterCity-k és a Jégmadár expresszvonatok – esetében vehető igénybe a továbbfejlesztett helyfoglalási rendszer, amely mozi vagy színházi ülésrendhez hasonló módon támogatja az ülőhely kiválasztását a vonatokra. A vasúttársaság a tervei szerint a fejlesztést fokozatosan kiterjeszti további vonatokra is.
A kocsiábrán kiválasztható ülőhelyfoglalási rendszer az ELVIRA internetes jegyváltási felületen érhető el a vásárlási folyamat részeként. A tesztelési fázisban elsőként a június 16-ig tartó előszezoni időszakban a Déli pályaudvar és Keszthely közötti Balaton InterCity-k, valamint a Szob és Fonyód között közlekedő Jégmadár expresszvonatokra érhető el. Az előbbi esetében egy prémium szakasszal is rendelkező IC+ kocsi és egy 78 ülőhelyes 2. osztályú kocsi, míg a Jégmadár expressz esetében –a csomaggal utazók kényelme érdekében – az emeletes KISS motorvonat egységenként 484 ülőhelye közül választhatnak szabadon az utasok a foglaltságtól függően.
A grafikus helyfoglalással intézhető jegyváltás esetében az értékesítési felületen a felhasználó számára a grafikus helyfoglalás gomb elérhető, bekapcsolható az adott vonatra mindaddig, amíg a vonaton még van annyi szabad hely, hogy választani tudjon közülük. Az ülés kiválasztási folyamata során szabad, kijelölt, foglalt, illetve nem foglalható ülést jelző ikonok adnak támpontot az utasoknak.
Eddig az utasok a jegyértékesítési rendszerre bízva automatikus helyválasztással, vagy pedig bizonyos helytulajdonságok alapján tudtak ülést választani, például ablak vagy asztal mellé, fülkés vagy termes kocsiba, esetleg csendes vagy családi fülkébe, illetve kerekes széknek kijelölt helyre. Továbbá már korábbi helyfoglalás esetén családtag vagy ismerős mellé igényelhettek ülőhelyet.
A még nyilvános tesztelés alatt álló fejlesztés révén már csak néhány kötöttség maradt ülőhelyválasztást illetően, például nem foglalhatók le a lehajtható ülések, kerekes székes hely (azt helytulajdonság alapján foglalhatják a kerekesszékes utasok, illetve kísérőjük), vagy a kerékpárok számára a kampó nem választható, csak a hozzá tartozó, közelben lévő ülőhely. A kocsi magas telítettségi szintje fölött a vasúttársaság nem engedélyezi a kocsiábrán történő választást, mivel így biztosítható, hogy minél többen tudjanak az adott vonattal elutazni. Egy tranzakció során maximum hat utas számára lehet helyet foglaltatni, de újabb jegyvásárlási folyamattal további utasoknak is megváltható így a szabadon választott helyjegy.
A kocsiábrán történő helyfoglalás nem érhető el a MÁV appból, de hordozható okoskészüléken a böngészővel megnyitott ELVIRA felületen is ugyanúgy használható a rendszer, mint számítógépen. Mobiltelefonos nézetben a kocsi rajza automatikusan elfordul és felnagyítódik, így segítve a kisebb képernyőn való használatot.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha műszaki hiba miatt nem közlekedik az a kocsi, amibe az utas helyet foglalt, akkor előfordul, hogy másik típusú kocsival vagy akár pótlás nélkül közlekedik a vonat. Ilyenkor a helyfoglalás módjától függetlenül a korábban lefoglalt helyeket a rendszer átteszi a pótlásra kijelölt kocsiba. Amennyiben az eredetileg foglalt helyszám nem található a vonatban, az utasok elhelyezéshez a jegyvizsgáló nyújt majd segítséget.
A tervek szerint, a vasúttársaság fokozatosan kiterjeszti a fejlesztést a belföldi InterCity-kre, illetve egyes nemzetközi vonatokra is.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








