21 °C Budapest

Halálutak Magyarországon: friss térképen az ország legveszélyesebb helyei

2020. március 7. 06:56

A legfrissebb közúti balesetes statisztikák szerint 2019 utolsó negyedévében az M1-es autópályán történt a legtöbb szerencsétlenség Magyarországon. Ezen felül az adatokból kiolvasható az is, hogy tízezer bejegyzett gépjárműre Budapesten, Jász-Nagykunk-Szolnok megyében, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jutott a legtöbb személysérüléses közúti közlekedési baleset. Durván megnőtt továbbá az elsőbbség meg nem adásából történő halálos közúti balestek száma is.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) március hatodikán tette közzé a 2019. IV. negyedévre vonatkozó személyisérüléses közúti balestek statisztikáit. A jelentés legfontosabb megállapításai szerint:

  • 2019 IV. negyedévében a hazai közutakon összesen 4323 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt;
  • 2018. azonos időszakához képest 6,6 százalékkal emelkedett a halálos balesetek száma;
  • Jelentősen nőtt az elsőbbség meg nem adása miatt bekövetkezett balesetek száma;
  • De kevesebb volt az ittasan okozott baleset;
  • Ezzel együtt többen sérültek meg közúti balesetekben.

Lényegében nem változnak a sofőrök

2019 IV. negyedévében a hazai közutakon összesen 4323 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 13 balesettel kevesebb, mint egy évvel korábban. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy 

2018 azonos időszakához képest 6,6 százalékkal emelkedett a halálos balesetek száma.

Ezzel párhuzamosan a súlyos sérüléssel járóké kismértékben (1,0%-kal) csökkent, a könnyű sérüléses balesetek száma stagnált. A jelentésből kiderült az is, hogy a balesetek kimenetel szerinti megoszlása érdemben nem változott:

  • a halálos balesetek 3,7, 
  • a súlyos sérüléssel járók 29, 
  • a könnyű sérüléses balesetek 68 százalékot tettek ki.

Elsőbbség adás kötelező (lenne!)

A jelentés egyik legfontosabb megállapítása szerint 2019 IV. negyedik negyedévében a járművezetők hibájából bekövetkezett halálos kimenetelű balesetek száma 21 százalékkal, 141-re nőtt, ezen belül 

az elsőbbség meg nem adása miatti baleseteké emelkedett a leginkább (11-ről 31-re).

Megdöbbentő, de a balestek túlnyomó része, 93 százaléka a járművezetők hibája miatt következett be. 2019 IV. negyedévében a járművezetők 4017, a gyalogosok 249 alkalommal okoztak balesetet, pályahiba miatt 42, a jármű műszaki hibájából 10, az utasok hibája miatt 5 baleset történt.

Azt is fontos megjegyezni, hogy bár az elsőbbség meg nem adása miatti balesetek száma emelkedett a leginkább, azért még mindig a 

sebesség nem megfelelő alkalmazásából adódott a legtöbb, járművezető hibájából bekövetkezett baleset.

Legnagyobb mértékben egyébként (nem csak halálos kimenetellel), 11 százalékkal a figyelmetlen, gondatlan vezetés miatt bekövetkezett balesetek száma növekedett 2018 IV. negyedévéhez képest 2019 IV. negyedévében. 

Kevesebb az ittas baleset

A jelentés egyik pozitív konklúziója, hogy 2019 IV. negyedévében 346 balesetet okoztak ittas állapotban, 5,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezeknek 65 százalékát személygépkocsi-vezetők, 17 százalékát kerékpárosok, 6,6 százalékát pedig segédmotorkerékpár-vezetők okozták.

Ők a hibásak

Sokat mondó adat az is, hogy 2019 IV. negyedévében az összes közlekedési baleset 71 százalékát személygépkocsival okozták, számuk 2,5 százalékkal nőtt 2018 IV. negyedévéhez képest. Ezen felül az összes közúti baleset 9 százalékát okozták tehergépkocsik, míg 5,8 százalékát gyalogosok idézték elő.

A legveszélyesebb autópálya

2019 IV. negyedévében az autópályákon és az autóutakon együttvéve az előző év azonos időszakához képest 32 százalékkal több,

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
összesen 179 baleset volt, ebből a legtöbb az M1-esen (38), a legkevesebb az M8-ason (1).

Az összes (161) halálos baleset közül 9 történt autópályán és 2 autóúton. Összességében ez azt jelenti, hogy 27 százalékkal kevesebb halálos baleset történt az autóutakon és az autópályákon 2018 azonos időszakával összevetve. Száz kilométer autópályára vetítve átlagosan 11 baleset jutott, míg ez a szám 2018 IV. negyédévében 8 volt.

Budapest a legveszélyesebb

2019. IV. negyedévben Jász-Nagykun-Szolnok megyében történt (12,2) megyei viszonylatban a legtöbb, tízezer bejegyzett gépjárműre vetített baleset, de kiemelkedett még Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád megye is. Budapesten 12,4, Pest megyében pedig a legkevesebb, 7,3 volt a mutató értéke.

A jelentésből kiderült az is, hogy a legtöbb, száz kilométer útra jutó baleset Komárom-Esztergom megyében, a legtöbb, tízezer lakosra jutó baleset Vas megyében történt.

Summázva

Ha mindent összeszámolunk akkor az derül ki, hogy a tavalyi év utolsó negyedévében a balesetben megsérültek száma 1,1 százalékkal nőtt, ezen belül a meghaltak száma 9,6, a könnyen sérülteké 1,7 százalékkal emelkedett, míg a súlyos sérültek száma 1,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ez azt jelentette, hogy a balesetekben összesen:

  • 183 ember vesztette életét,
  • 1400 fő súlyos,
  • 4252 személy könnyű sérülést szenvedett.

A KSH adatai szerint személysérüléses közúti közlekedési balesetben összesen 470 gyermekkorú sérült vagy halt meg. 411 gyermek könnyen, 52 súlyosan sérült, 7 gyermek pedig életét vesztette. 2018 IV. negyedévéhez képest 

9,3 százalékkal nőtt azon balesetek száma, ahol gyerekek is meghaltak vagy megsérültek.

De még így is jobb év volt

Így, hogy a KSH közzétette a 2019-es év utolsó negyedéves adatait, sommázni lehetett az egész tavalyi évet. Az adatokból az derült ki, hogy 

2019-ben összesen 22 198 személy sérült vagy halt meg balesetben, 1,9 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban.

A halottak száma 602 (-4,9%), a súlyos sérülteké 5482 (-1,4%), a könnyen sérülteké 16 114 volt (-2,0%). Az adatokból kiderült az is, hogy a legtöbb szerencsétlenség a harmadik negyedévben történt, összesen 4800 darab, míg a legkevesebb jócskán az első negyedévben, összesen 3141.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm