Durván nőhet az Erasmus támogatások összege: döntött az EP

MTI
2019. március 28. 19:33

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megerősítette álláspontját, amely szerint az Erasmus+ programra szánt forrásokat jelentősen növelni kell, hogy több ember is részt vehessen az oktatást segítő uniós mobilitási programban, amelynek pedig jobban kell alkalmazkodnia a támogatottak igényeihez - közölte az uniós parlament csütörtökön.

Az elfogadott állásfoglalásban az EP részletes intézkedéseket javasolt a gazdasági, társadalmi és kulturális akadályok megszüntetésére, hogy minél több fiatal tudjon részt venni a különböző tanulási mobilitási programokban. A képviselők hangsúlyozták, hogy a programokat a hátrányos helyzetű emberek igényeihez is igazítani kell, és segíteni kell részvételüket a programokban. Ennek érdekében az európai parlamenti képviselők azt javasolták, hogy az Európai Bizottság és az illetékes nemzeti irodák készítsenek átfogó integrációs keretrendszert és nemzeti stratégiát. A programnak komplex módon kell tartalmaznia az adminisztratív terhekhez való hozzájárulást, a nyelvoktatást és a távoktatás lehetőségeit - szögezték le.

Az EP szerint több forrást kell biztosítani az iskolai képzésben való részvételt előkészítő oktatási programoknak, valamint segíteni kell a fiatal sportolók és edzőik lehetőségeit a mobilitási programokban való részvételre. Az Európai Bizottság február közepén fogadta el az Erasmus+ oktatási ösztöndíj 2019-es felülvizsgált munkaprogramját, amelynek idei költségvetését további 251 millió euróval emelte meg. A 2019-re tervezett közel 3 milliárd eurós költségvetést kiegészítő összeg főként a tanulási mobilitást és számos kiemelt projekt megvalósulását segíti.

Az Erasmus+ program célja az oktatás-képzés területén a kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre, elsősorban a tanulmányi célú külföldi tartózkodás támogatásával, illetve az oktatási-képzési intézmények és a cégek közötti együttműködés segítségével, valamint a nyelvtanítás előmozdításával.

A program egyetemi hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósul meg.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?