Petíciót indítnak a helyiek, hogy szüntessék meg a 21-es főúton nemrég kialakított zenélő utat, vagy ha ez nem történik meg, legalább építsenek zajvédő falat.
Aki úgy képzelte, hogy az elektromos autók korában elfelejthetjük az utcán a zajokat, nagyon téved. Az EU a biciklisekre, gyalogosokra, de főleg nagyothallókra gondolva mesterséges zaj kibocsátására kötelezné a gyártókat.
A EU tervei szerint minden elektromos autógyártó számára kötelező lenne saját "jelölő hanggal" ellátni járműveit, méghozzá meghatározott minimális hangerőt elérve, hogy elkerüljék az autók által - azok észlelhetetlensége miatt - okozott baleseteket.
Ennek egyes gyártók a motorzaj megnövelésével, mások különféle mesterséges hangok/zajok hozzáadásával tesznek majd eleget. Akár a Star Warsból ismert podracer űrjárművek hangjával is találkozhatunk majd az utcán, ha a javaslat törvényi erőre emelkedik.
A túlzott zajszennyezés elkerülése érdekében a hangot abba az irányba kell kibocsátaniuk az autóknak, amerre haladnak. Az elektromos, illetve hibrid autókat gyártó Lotus kifejlesztett olyan technológiát is, amely a sebességgel együtt változtatja a hangerőt.
Az autógyártók szerint mesterséges zajkibocsátásra csak 30 km/h alatti sebességnél van szükség, annál nagyobb sebességnél ugyanis már van akkora alapzaja az autóknak, hogy észlelni lehessen őket.
A különféle hangok tesztelése ebben a hónapban kezdődik meg a Warwick Egyetemen néhány gyártóval karöltve. Egy tesztautót minden héten új hangjelzéssel látnak el, hogy a gyalogosok visszajelzései alapján eldönthessék, melyik a legideálisabb. Lesz köztük zene, természetben fellelhető hangok, motorzaj, de sci-fi-kből ismert hangok is, melyek közül az fog versenyben maradni, amely jól hallhatónak bizonyul, anélkül, hogy zavarná, megijesztené a járókelőket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hangokra azért van szükség, mert a gyalogosok gyakran nem a szemükkel, hanem a fülükkel tájékozódnak, vagyis ki sem néznek oldalra az úttesten, ha nem hallanak közeledő járművet. Ez hangtalan autók esetén rendkívül veszélyes.
Persze sokan úgy gondolják, hogy egyszerűbb, illetve praktikusabb lenne az embereket arra nevelni, hogy figyeljenek jobban mikor közlekednek, mint mesterséges zajokkal szennyezni a környezetet.
Az Európai Bizottság múlt héten közölte, hogy 2012-ig döntenek arról, hogy mi legyen a csendes autók sorsa, annak függvényében, hogy ez valójában mekkora veszélyt jelent a gyalogosokra.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








