Február 1-től Quentin Tarantino filmjei is elérhetővé válnak a Disney+ kínálatában, köztük a Jackie Brown, a Kutyaszorítóban, a Kill Bill 1. és 2. része, valamint...
Ma, szeptember 8-án tartja a Disney+ a Disney+ Dayt, amikor is hatalmas akciók és premierek vették kezdetét. A már korábban bejelentettek mellett a jelek szerint ízelítőt kapunk a legújabb StarWars sorozatból, illetve a K-Pop szerelmesei is örülhetnek: jön a BTS-nek a koncertfilmje.
A „BTS: PERMISSION TO DANCE ON STAGE - LA" a Los Angeles-i SoFi Stadionban 2021 végén (november 27-28. és december 1-2.) megrendezett BTS-koncert élő előadását mutatja be. A koncertfilmben a GRAMMY®-jelölt zenekar „Dynamite", „Butter" és „Permission to Dance" című slágereit tartalmazza. A BTS – a „Bangtan Sonyeondan” rövidítése, ami magyarul „Golyóálló cserkészcsapatot” jelent –, egy dél-koreai fiúzenekar, amely 2013 júniusában debütált, és azóta rajongók millióinak szívét hódította meg világszerte. A BTS tagjai: RM, Cn, SUGA, J-Hope, Jimin, V és Jung Kook. A koncertfilmet a Den of Thieves produkciós cég készítette a Borderless Film közreműködésével, a film producere pedig HYBE volt.
Szeptember 21-én lesz az „Andor” sorozat premierje: a Disney+-ra az első három epizód kerül fel aznap. Mától pedig egy ízelítőt is lehet látni a sorozatból. Az „Andor” a Star Wars-galaxis új perspektíváját tárja fel Cassian Andor küldetésére és az általa elért változásokra összpontosítva. A sorozat a Birodalom ellen fellángoló lázadás történetét mutatja be, és azt, hogyan csatlakoznak a harchoz a különböző bolygók. Cassian egy veszélyekkel, csalárdsággal és intrikákkal teli korszakban indul el azon az úton, amely lázadó hőssé teszi őt.
Cassian Andor szerepében Diego Luna látható, továbbá a sorozatban olyan elismert színészek is szerepelnek, mint Genevieve O’Reilly, Stellan Skarsgård, Adria Arjona, Denise Gough, Kyle Soller és Fiona Shaw. A vezető producerek: Athleen Kennedy, Tony Gilroy, Sanne Wohlenberg, Diego Luna és Michelle Rejwan. Továbbá, Tony Gilroy a sorozat vezető írója és kreatív producere is.
A Disney+ Day kínálata várva várt világpremiereket tartalmaz a Disney, a Pixar, a Marvel, a Star Wars, a National Geographic, a The Simpsons és még sok más filmes produkciótól. A Disney+ streaming platformra érkező új tartalmak között szerepelnek a következők: a Marvel Studios-tól „Thor: Szerelem és mennydörgés”; Pinokkió”; új epizód az „Amazon: Ügyvéd” című sorozatból; „Verdák az utakon”; „Obi-Wan Kenobi: Egy jedi visszatérése”; „Felnőtté válás”. Továbbá, „Fantasztikus kalandok Bertie Gregoryval”; „Tierra Incógnita”; „Assembled: Így készült a Thor: Szerelem és mennydörgés” ; „Esküvői szezon”, „Mike” és az „Üdvözlet a klubban”, ami egy új rövidfilm „A Simpson családtól”.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Disney+ Day alkalmából, akik szeptember 8-tól kezdődően szeptember 20-a reggel 8:59 percig előfizetnek a Disney+-ra – legyen szó új vagy visszatérő előfizetőkről –, azoknak mindössze 599 forintért lesz elérhető a Disney+ az első hónapban. A Disney+ Day számos izgalmat tartogat az előfizetők számára, ugyanis a szeptember 8-án új filmek, sorozatok kerülnek fel a Disney+-streaming platformra, valamint további kedvezmények is várják az előfizetőket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







