A Nyugati tér és a Boráros tér közötti szakaszon a hagyományos parkolóhelyek egy részét villámparkolókká alakítják.
Azonnal otthonra talált egy Budapest környéki településen a színész, aki sok titkot is elmesélt arról, hogy telnek itt a napjai.
Már négy esztendeje lakik egy őrbottyáni házában R. Kárpáti Péter, az egykor nagy sikerrel, több mint húsz éven át futó sorozat egyik főszereplője. A színész most a Blikknek mutatta meg, milyen büszke otthonára.
A színész elmondta, hogy mindenképp el akarták hagyni a várost jegyesével, és Őrbottyánban szinte rögtön otthonra találtak.
Amikor otthagytuk a várost, egy ilyen természetközeli nyugodt otthont álmodtunk meg. Véletlenül jöttünk ide – kezdte lapunknak a Barátok közt Berényi Andrásaként megismert színész. – Jó sok ingatlant megnéztünk, mire ez szembejött velünk. Nagyon tetszett az, hogy nyugalom van, a nagy kert, a sok a fa és a zöld, amik hozzák ezt a kis erdőszéli házikó feelinget, amit igyekeztünk is megtartani
- fogalmazott a színész. Azt is hozzátette, hogy barátaival is jókat szoktak mulatni a kinti részen - sőt, az egyik ilyen estre igazi sztárvendéget is meghívott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Rengeteg barátunk és a családunk is meg szokott minket látogatni. Itt szoktam ilyenkor főzni nekik bográcsban vagy grillezünk. Mellé néhány pohár fröccsöt fogyasztunk, és nagyokat beszélgetünk. Nyáron még moziesteket is tartottunk, például vetítettem a Viszkist, amire meghívtuk Ambrus Attiláékat is, akik a film után még sok érdekességet mesélt
- mondta R. Kárpáti Péter.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








