23 °C Budapest

Biró Attila

Biró Attila vagyok, a Pénzcentrum rovatvezetője. Karrieremet 2017 őszén kezdtem a lapnál, mint újságíró-szerkesztő. Fő témáim közé tartozik az oktatás, a kiskereskedelem és az élelmiszerügyek világa, illetve az európai uniós, lakosságot érintő statisztikák elemzése is.

  E-mail a szerzőnek

A SZERZŐ CIKKEI
Százezreket kaszálnak fiatal magyarok: pedig ki sem mozdulnak otthonról
Biró Attila | 2018. május 9. 05:30

Százezreket kaszálnak fiatal magyarok: pedig ki sem mozdulnak otthonról

Ahogy az egészen világon, úgy Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít magának az e-sport, azaz a versenyszerűen űzött videojátékozás. Ez pedig az jelenti, hogy egyre több profi csapat és olyan játékos jelenik meg a legnépszerűbb játékok égisze alatt, akik már pénzt is keresnek azzal, hogy a számítógép előtt ülnek és játszanak. És bár a szponzorok és befektetők felhajtása nem egyszerű feladat, úgy látszik egyre pozitívabb irányba haladnak a dolgok.

Ennyit a nyugati bérekről: 10-ből 5-en az állásinterjúra sem mennek el
Biró Attila | 2018. április 24. 05:30

Ennyit a nyugati bérekről: 10-ből 5-en az állásinterjúra sem mennek el

"Sokkal nehezebben találunk minőségi munkavállalót, mint korábban és ez nem csak a futár pozícióra igaz. Úgy gondolom ez nem is igen lesz jobb, sőt még ennél is több kihívásra számítok" - árulta el a Pénzcentrumnak Farkas Gergely. A GLS Hungary Kft. ügyvezetőjével a csomagszállításban folyamatosan érzékelhető munkaerőhiányról; a GLS-nél is tapasztalható toborzási nehézségekről; a cégnél történt bérfejlesztésekről, a gépkocsivezetők lehetőségeiről; illetve az Amazon előrenyomulásáról, és a csomagszállítás jövőjéről beszélgettünk.

Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm