Az új-zélandi bokszoló még október végén adott mintát, amelynek az eredménye most érkezett meg.
Egyre többen vannak Magyarországon, akik a dugóban araszolós autózás vagy tömegközlekedési eszközök helyett a biciklit választják. Nem meglepő ez, hiszen kerékpárral az utazás jól tervezhető, kiszámítható, egyszerű, gyors és olcsó. Tippeket adunk, mire érdemes figyelni, ha valaki úgy döntene, idén ősztől bringával szeretne munkába járni.
A kerékpározás egyre népszerűbb a magyarok körében. A Magyar Kerékpáros Klub és a Medián 2020-as, 3000 fős reprezentatív közvéleménykutatásának eredménye szerint
a magyar felnőttek 71%-a szokott kerékpározni és - főleg Budapesten - többen közlekednek kerékpárral a koronavírus óta, mint korábban.
A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 63%-nak van saját biciklije, összesen - azokkal együttvéve, akiknek van elérhető, de nem saját kerékpárja - a felnőtt lakosság 75%-a számára elérhető közlekedési mód a kerékpár.
A bicikli sokak életét megkönnyíti: a közlekedés gyors, kiszámítható, tervezhető, környezetkímélő és nem utolsó szempont, hogy a kerékpározás a legolcsóbb közlekedési mód. Egy városi közlekedésre alkalmas, egyszerűbb modell néhány tank benzin árából beszerezhető, az elengedhetetlen kiegészítők pedig néhány tízezer forintból megvannak, ráadásul nem feltétlenül csak szakboltokban kaphatók.
A Lidl a nem élelmiszer termékkategóriák tekintetében is arra törekszik, hogy a vásárlói igényeket maximálisan kiszolgálva, a már megszokott kiváló ár-érték arányú termékeket kínáljon a fogyasztóknak. A kerékpáros kiegészítők közül nagyon népszerű a sisak, a kerékpártartó és a különféle nyergek is
– mondta a Pénzcentrumnak Tőzsér Judit, a Lidl vállalati kommunikációs vezetője.
Ezek nélkül a tartozékok nélkül ne pattanj bringára
A KRESZ pontosan meghatározza, melyek a kötelező kerékpár-tartozékok:
- borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken, legalább két darab, de ezt helyettesítheti vagy kiegészítheti fényvisszaverőcsík a gumi mind a két oldalán
- fehér vagy kadmiumsárga fényt adó első lámpa, ami villogó is lehet és fehér színű első fényvisszaverő
- csengő
- piros fényt adó hátsó lámpa, ami villogó is lehet
- piros színű hátsó fényvisszaverő
- két, egymástól független fék
- lakott területen kívül az úttesten éjszaka vagy rossz látási viszonyok között fényvisszaverő ruházat.
Ezek tehát kötelezőek, de emellett számos egyéb kiegészítőre is szükség lehet. A Lidl tapasztalatai szerint sokan vásárolnak állópumpát, és pár ezer forintért kerékpáros szerszámkészletet is. A kerékpárszerelő állvány szintén népszerű termék, hiszen kifejezetten jó ár-érték arányú, egy szakboltban a Lidl árának többszöröséért lehet beszerezni hasonló állványt.
Milyen ruhában érdemes tekerni?
Első körben nem feltétlenül szükséges speciális kerékpáros ruházatra költeni, átlagos városi távokon, átlagos városi biciklivel az úticélnak megfelelő öltözet is ideális, de az ősz beköszöntével célszerű rétegesen öltözködni, hogyha a tekerés közben melegünk lenne, akkor tehessünk ez ellen és komfortosabban tudjunk utazni.
A kisgyerekes családoknak jó megoldás lehet a gyerekülés is, a mai modern eszközök már kényelmesek, biztonságosak, és a rögzítésük sem túlságosan bonyolult, ugyanakkor nagyban megkönnyítheti a család életét, korántsem csak a hétköznapokon, amikor az úti cél a bölcsőde vagy óvoda, és aztán a munkahely, de remek hétvégi elfoglaltság is a kerékpáros kalandozás.
Milyen biciklit vásároljunk?
Nem érdemes a legdrágább kerékpárt megvenni, és célszerű vásárlás előtt szakember segítségét kérni. A Magyar Kerékpárosklub javaslata szerint átlagos városi távokon egyszerű citybike-kal a legpraktikusabb a közlekedés. Fontos ugyanakkor, hogy a magasságunkhoz megfelelő méretű modellt válasszunk, és az jól legyen beállítva. Érdemes olyan funkciókat szem előtt tartani, amelyek valóban hasznosak számunkra: a városi közlekedéshez nem feltétlenül kell drága teleszkóp vagy bütykös gumi.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








