A szakértő tippjeinek segítségével minimális erőfeszítéssel szabadíthatunk fel teret és tehetjük rendezetebbé a konyhánkat.
Éveken keresztül kenőpénzért cserébe segített önkormányzati lakáshoz másokat az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. egyik alkalmazottja. Az ügyészség most vádat emelt bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.
A 61 éves alkalmazott a vádirat szerint 2013. januárja és 2016. februárja között az ügyintézési rendszer hiányosságait kihasználta és a döntésre jogosultakat megtévesztve arra nem jogosult személyeket önkormányzati bérlakásokhoz juttatott, amiért cserébe pénzt kért és fogadott el. Az ügyintéző egész korrupciós hálózatot hozott létre.
Egy önkormányzati lakás megszerzésének "díja" alkalmanként 600 000-1 000 000 Ft volt, amelyen az ügyintéző és a közvetítők osztoztak, majd idővel a közvetítők is beszervezték maguk alá a már a korrupcióval lakáshoz juttatott egyes ügyfeleiket, akik újabb ügyletenként szintén közvetítői díjban, alkalmanként 200-300 ezer forintban részesültek.
Összesen 39 fő ellen emeltek vádat, közülük néhányan 15 év szabadságveszés büntetést is kaphatnak.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Radikálisabb vélemények is megjelentek a tiltakozó palesztinpárti tüntetők körében
- Sorban kapja a "pofonokat" a hazalátogató Harry
- Tömeges bukás, őrült befutó a Tour de Hongrie első napján - videók
- Karácsony Gergely nekiment Magyar Péter és Vitézy Dávid egy-egy listás jelöltjének
- Nánay Mihály a történelemérettségiről: nem érhette meglepetés a diákokat
- Zorrót, Gyuszi fiát és Manitut ne keressük a szavazólapon