Friss adatok szerint a lakosság leggazdagabb 20 százaléka veszi fel a lakáscélú jelzáloghitelek 54,4 százalékát.

A kormány és a főváros között új egyeztetések kezdődtek a Nyugati pályaudvar és környékének átfogó fejlesztéséről. Terézváros csütörtöki testületi ülésén Kovács Balázs Norbert budapesti beruházásokért felelős miniszteri biztos ismertette a legújabb elképzeléseket, amelyek jelentős változásokat hozhatnak a terület arculatában és funkciójában- számolt be a Népszava.
A tervek szerint a Nyugati pályaudvar történelmi fogadócsarnokából eltűnne a legtöbb vágány, helyüket rendezvénytér és a repülőtéri vasút állomása venné át. A vasúti funkciók nagy részét áthelyeznék a Váci út felőli oldalra, teret adva ezzel a magánbefektetők által megvalósítandó fejlesztéseknek. A koncepció része egy zöld folyosó kialakítása is, amely ideális esetben a Teréz körúttól egészen a Városligetig húzódna.
Az új elképzelések érintik a Fővárosi Nagycirkusz jövőjét is. A korábban tervezett helyszín helyett most az a javaslat, hogy az új cirkuszművészeti központ a jelenlegi cirkusz mellett épüljön fel. Ehhez azonban az állatkert területének módosítására lenne szükség, amit a vasúti területek felé történő terjeszkedéssel kompenzálnának. Kovács Balázs szerint felmerült az állatkert és a cirkusz közös állami üzemeltetésbe vétele is, ami megoldást jelenthetne a Biodóm befejezésére is.
A főváros nem zárkózik el attól, hogy a cirkusz és az állatkert közös üzemeltetésbe, fenntartásba kerüljön
- hangzott el a testületi ülésen. A további tervek között szerepel a Ferdinánd híd elbontása és a Nyugati pályaudvarról induló vágányok föld alá süllyesztése. Ez utóbbi jelentős költségekkel járna, de a miniszteri biztos szerint a hosszú távú előnyök indokolttá tehetik a beruházást.
Kovács Balázs többször hangsúlyozta a kerületi és fővárosi önkormányzattal való egyeztetés fontosságát. Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere üdvözölte a párbeszédre való nyitottságot, de emlékeztetett arra, hogy a korábbi egyeztetési kísérletek nem vezettek eredményre.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A testületi ülésen végül egyhangúan támogatták, hogy a kerület induljon a MÁV által kiírt fejlesztési pályázaton. A döntés jelentősége abban áll, hogy ez lehetőséget adhat Terézvárosnak arra, hogy aktívan részt vegyen a terület jövőjének alakításában.
MTI/Lakatos Péter

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


