A karbantartás alatt a szolgáltató tartálykocsikkal és vízszállító autókkal folyamatosan biztosítja a lakosság ellátását.
Régi óvodát, illetve a polgárőrség telephelyét is igénybe vehetik melegedőnek azok, akik nem képesek felfűteni az otthonukat.
Novembertől a volt óvoda most üresen álló épületében melegedhetnek azok, akik a rezsiemelés miatt képtelenek felfűteni otthonukat a Tolna megyei Gerjenben - számolt be róla az ATV Híradója. A település polgármestere azt mondta: nem csak a spórolást, hanem a közös időtöltést is segíti szerintük az intézkedés.
Nemcsak kimondottan arról szól, hogy megtakarítsák otthon az energiát, hanem arról is, hogy valóban közösen tudjuk eltölteni az időt, hiszen a covidos idők után elszeparálódtunk egymástól
- mondta Romhányi Károly, a falu vezetője.
Polgáron pedig a polgárőrséget kérték meg, hogy aki nem tud otthon fűteni, az használhassa az irodájukat - ebbe pedig ők első szóra bele is mentek - ráadásul itt is a közösségépítés az egyik cél.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nappali melegedő helyiségeket alakítunk ki: egyet minimum, de lehet, hogy többet is, ahol a lakosok, akik nem akarnak vagy nem tudnak fűteni, napközben bejöhetnek, és egy meleg teával vagy egy egytálétellel és valamilyen közösségi programmal segítünk átvészelni a hideg téli napokat
- mondta az ATV-nek Tóth József, a település polgármestere.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








