A kormány decemberben döntött a programról, amely 2,5 millió forintos támogatást nyújt háztartási napelemes rendszerekhez kapcsolódó energiatárolók telepítésére.
Többszörösére ugrott a háztartási méretű napelemes rendszerek iránti lakossági érdeklődés a rezsicsökkentés korlátozásáról szóló bejelentés után - írja a Portfolio. Az új körülmények között még úgy is jelentősen javulnak az ilyen beruházások megtérülési számai, hogy költségeik növekedése miatt a telepítő cégeknek is árat kell emelniük. Az iparág várhatóan képes lesz kiszolgálni az erősödő keresletet, de ez megnyújthatja a beruházás időigényét.
Szolnoki Ádám, a Manap iparági egyesület elnöke szerint nagyságrendileg 3-5-szörösére emelkedett a HMKE telepítése iránt érdeklődők száma, a bejelentés után két nappal pedig már meg is köttettek a megszorítás motiválta első új szerződések - írja a lap. A kormány által bemondott számok a szakértő szerint sok embert megijesztettek; a családi házak energiafelhasználása gyakran meghaladja a minden ingatlantípus fogyasztása alapján kiszámolt átlagot, és az áramfogyasztást az is emeli, hogy az elmúlt években az általános elektrifikációs trend részeként a lakosság körében egyre népszerűbb elektromos fűtés és melegvíz-előállítás.
A Manap elnöke szerint a napelemek vonzerejét alaposan megdobja, hogy a jelenleg bruttó 37-37 forintos (/kWh) rezsicsökkentett, a rendszerhasználati díjat is tartalmazó fogyasztói bruttó áramár a duplájára emelkedik az átlagfogyasztás fölötti részre vonatkozóan.
Így az eddig jellemzően 10-12 éves megtérülési idő nagy vonalakban olyan arányban rövidül meg, mint amilyen arányban a teljes kilowattóránkénti ár, illetve a számla összege emelkedni fog.
Azonban mivel az alapanyagok és komponensek beszerzése többnyire euróalapon történik, az alapanyag-költségek árfolyamváltozásából és egyéb okokból megvalósult növekedése árnyalni fogja az összképet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Emellett a telepítő vállalkozások értelemszerűen a megnövekedett igények miatt is árat emelhetnek - számoltak be. Szolnoki Ádám szerint egy hozzávetőleg 10-20 százalékos áremelkedés be van kódolva a rendszerbe.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







