Hazánkban a háztartások háromnegyede gyermektelen, és a gyermeket nevelők túlnyomó része is legfeljebb egy-két gyereket vállal.

Egyre többen fontolgatják meglévő ingatlanuk felújítását, korszerűsítését, az idei első negyedévi felmérés eredménye szerint tovább erősödtek a lakossági tervek – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből. A következő egy évben a lakóingatlanok 22%-a (833 ezer lakás) újulhat meg kisebb-nagyobb mértékben. A legerőteljesebb terveket a községekben élők fogalmazták meg - ebben szerepe lehet, hogy a falusi csok nyújtotta támogatások a jelenlegi szabályok szerint idén június 30-án zárulnak.
A lakásukra nagyobb összeget költeni kívánó háztartások számában ugyan az elmúlt két esztendőben visszaesések is előfordultak, de az emelkedés jelenti az alaptendenciát. Az elbizonytalanodások hátterében a meg-megújuló járványhullámok is érezhetők.
A korszerűsítések és -felújítások gazdasági környezete kedvező. A bővülő jövedelmek, a gyermeket nevelő családok számára elérhető kormányzati támogatások ösztönzőleg hatnak, bár a jelenlegi szabályozás szerint a falusi csok 2022 június 30-áig, az otthon-felújítási program december 31-éig vehető igénybe. A szülők számára idén elérhető szja-visszatérítés általában elég magas összeget jelent, amivel bele lehet vágni egy felújításba. A nyugdíjak emelkedése inkább csak a magasabb nyugellátásban részesülők számára lehet elég egy ilyen akcióhoz.
A 2022 első negyedévi felmérés eredményei szerint a háztartások 5,9%-a biztosan, 16,7%-a valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben. Ha e tervek mind megvalósulnak, akkor mintegy 883 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat 2022 végéig. Ez a szám az előző negyedévi megkérdezés eredményénél 61, az egy évvel ezelőttinél 245 ezerrel magasabb. Erősödött az eltökéltség is.
Egy évvel ezelőtt minden hetedik felújításon gondolkodó számolt be biztos elhatározásról, a mostani eredmények szerint már minden negyedik. Ennek hátterében részben a már említett hamarosan lejáró határidők is állhatnak.
Csakúgy, mint az előző felmérések esetében a legerőteljesebb felújítási szándék most is a családi házak lakói körében érhető tetten (minden negyedik ház érintett lehet), míg a társasházak lakói némileg visszafogottabb terveket fogalmaztak meg (a panelben lakó családok 19, a tégla építésű lakásokban lakók 21%-a lehet érintett).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legerőteljesebb felújítási-korszerűsítési szándékok most is a községekben vannak jelen, az ezekben élők csaknem 40%-a tervez nagyobb költést a következő egy évben. A potenciálisan érintettek aránya a kisvárosokban 23, Budapesten 22, a megyeszékhelyekben 20%. Hazánk régiói közül a közép-dunántúliban érezhető a legnagyobb várható aktivitás. Átlag feletti még a felújítási kedv a közép-magyarországi és az észak-magyarországi régióban is.
A középgeneráció, azaz a 30 és 49 év közöttiek lehetnek a közeljövőben a legaktívabbak, az ilyen családfővel rendelkező háztartások csaknem harmada számolt be felújítási tervektől, míg a 18-29 és az 50-59 év közöttiek közül csak minden ötödik, az 59 év felettiek közül minden hatodik lehet érintett. A diplomás családfővel bíró háztartások is átlag feletti terveket fogalmaztak meg.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


