Gesztesi Gábor: nagy a potenciál a SZÉP-kártyás vásárlásokban és a vidéki felújítási támogatásban, ezért optimista a 2025-ös év tekintetében a DIEGO Magyarország.

Sikeres évet tudhat maga mögött a Poli-Farbe, ugyanis a Covid-hatásnak jelentős szerepe volt abban, hogy rengetegen festették ki otthonaikat.
Az árváltozáshoz hosszú távon állunk hozzá, tehát nem akarunk hirtelen árakat változtatni
- hangzott el a Poli-Farbe július elsején tartott sajtóeseményén, ahol a vállalat bejelentetette, bár a beszerzéseiknek hála az év elején még nem kellett árakat emelniük, a 2. negyedévben a magyar piacon is áremelést kell bevezetni. A cég szakértői beszéltek arról is, hogy a
szakemberhiány nagyon érint a hazai festékpiacot. Gyakorlatilag ma alig találni 30 év alatti festőt, az elmúlt 2 évben elkezdődött egy nagy lakásépítési bumm, ami elszívta a szakembereket. A lakosságnak ezért sokkal kevesebb festő jutott. Ezért a lakosság, aki felújítani akar, egyszerűen nem talál festőt, aki pedig talál, az 3-6 hónapot is várhat, mire a munka elvégzésre kerül, sőt a szakemberek munkadíja megduplázódott az elmúlt 3 évben.
Emellett a piacon egyértelműen érezteti a hatását, az úgynevezett csináld magad (DiY) mozgalom, ami egyfelől olcsóbb, mint szakembert hívni. Másfelől az egyre modernebb festékekkel a festés is könnyebb, ráadásul az interneten is rengeteg oktatóanyag érhető el, ami további segítséget jelent azoknak, akik maguk festenének ki otthonaikban.
Erős év volt a festékbizniszben
A társaság elmondta, erős évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a Śnieżka Csoport magyarországi tagvállalata. A festékipari társaság gazdasági eredményein nagyot lendített a többségi tulajdonos lengyel Śnieżka Csoporttal való együttműködés, de emellett az is, hogy az egész régióban rendkívüli kereslet mutatkozott a koronavírus-járvány alatt a lakásfelújításhoz kapcsolódó termékekre.
A Poli-Farbe összes árbevétele 2020-ban 9,5 százalékkal nőtt, 14,51 milliárd forint volt az előző évi 13,25 milliárd forinttal szemben, üzemi és adózott profitja pedig egyaránt több mint két és félszeresére ugrott: az üzemi eredmény 2,476 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 966 millió forintról, az adózott profit pedig 2,287 milliárd forint volt 2020-ban az előző évi 883 millió forint után. A magyar vállalat tavaly közel 20 százalékát adta többségi tulajdonosa, a lengyel Śnieżka Csoport összesen 821,3 millió zlotyt (184.816.347 EUR, 64.901.179.250 HUF) elérő árbevételének.
A vállalat gazdasági eredményeit az egyszeri „Covid-hatás” mellett támogatta az is, hogy a Śnieżka Csoporttal 2019-ben kezdődött együttműködésnek köszönhetően optimalizálta beszerzéseit, hatékonyabbá tette gyártási és logisztikai tevékenységét, emellett nagy hangsúlyt helyezett a Poli-Farbe név magyar piacon való elismertségének fenntartására.
Szabó Antal, a bócsai festékgyár ügyvezetője a 2020-as évet értékelve elmondta, hogy a második negyedévben soha nem tapasztalt „felújítási boom” kezdődött, ami ezután egészen nyár végéig kitartott, ugrásszerűen megnőtt a kereslet a felújítási, karbantartási, építési anyagok iránt, de ugyanezt tapasztalták a dekorációs termékeknél is. „Úgy tűnt, mindenki felújít, barkácsol vagy kertet rendez, akit a járvány miatti korlátozások otthonmaradásra kényszerítettek” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a vásárlók a piackutatók adatai szerint ekkor is azokat a márkákat keresték, amelyekhez a legnagyobb bizalom fűzte őket, így a Poli-Farbe árbevétel-növekedésében fontos momentum volt termékei ismertsége, a márka megbízhatósága. Ugyanezen folyamatok jellemezték a lengyel és az ukrán piacot is.
A társaság tapasztalatai szerint sokan előre hozták tavaly a lakásfelújítást, amiben annak is szerepe lehetett, hogy számos háztartás a korábban utazásra szánt összegeket a Covid miatti bezártság idején inkább szűkebb környezete, lakása, háza, nyaralója renoválására, szépítésére fordította. A világjárvány nem változtatott azon a több éve megfigyelhető trenden, hogy a vásárlók a prémiumkategóriás és a közép árkategóriás termékeket részesítik előnyben, vagyis egyre inkább a minőség felé fordulnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügyvezető kitért arra, hogy tavaly telephelyi épületfelújításokra, korszerűsítésekere a cég jelentős összegeket fordított, többek között megépült egy alkalmazás technikai tesztekhez, képzésekhez használható helyiség. A telephelyi fejlesztések tortájából a legnagyobb szeletet természetesen az új termelést támogató eszközök, festéküzemi gépek üzembe helyezése alkotja, amelyek a termelési hatékonyságot hivatottak növelni, például egyik gyártócsarnokuk pontforrását modernizálták.
Ezen felül irodai, informatikai eszközök beszerzése, a géppark részleges megújítására is szántak az erőforrásokból. Idén júniusban korszerűsítették logisztikai szolgáltatásukat, növelték a rendelési minimumok értékét, és jelenleg is dolgoznak egy online rendszer bevezetésén, amelynek segítségével üzleti partnereik valós időben követhetik nyomon rendeléseik aktuális állapotát.
Festékpiaci tendenciák
A GfK adatai szerint a magyar festékpiac 12 százalékkal nőtt tavaly (12,2%-os mennyiségi növekedés – L,KG; 20,2%-os növekedés forintban), 7%-os áremelkedéssel. Mennyiség tekintetében a zománcok kivételével szinte minden festékkategóriában növekedés volt tapasztalható 2019-hez képest. A festékkategóriák között nem történt nagyobb átrendeződés, csak a favédelem kategória súlya nőtt, jelezve, hogy a pandémia idején a kertfelújítások is előtérbe kerültek.
Az értékesítési csatornák között 2020-ban továbbra is meghatározó volt a szakkereskedések szerepe, a festékek 64%-a ezekben az üzletekben talált gazdára. Ugyanakkor folytatódott a barkácsáruházak elmúlt öt évben megfigyelhető térnyerése, 2020-ban már a festékforgalom 25%-átadták. Ennek a növekedésnek az értéke 27%, mennyisége 18% volt 2020-ban 2019-hez képest.
Színtrendek – 2021: előtérben a természet
A falfestékek funkciójánál fogva a vásárlókat nemcsak azok beltartalma vagy extra „szolgáltatásai” (mosható és dörzsölhető, kiváló, egyrétegű fedőképesség stb.) foglalkoztatja, de rendkívül fontos az is, hogy az elérhető színek között megtalálják az aktuális trendeknek megfelelő árnyalatokat.
A lakberendezésben 2021-ben előtérbe kerültek a természetet idéző színek és minták, ez a „festékdivatra” is rányomja a bélyegét: a harsány színek nagy felületen való használatát felváltották a lágy pasztell és teltebb meleg színek. A trendszínek meglepően széles skálán mozognak, így a bézs és barna számos árnyalata, a kék, a zöld, az okkersárga vagy a terrakotta vörösessége egyaránt divatos a falakon.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


