Több súlyos szabálytalanságot is feltártak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei baranyai borbélyüzletekben, ahová szakálligazításra jelentkeztek be.
Idén a korai fagyok, majd az ezt követő aszályos időjárás betett a pálinkafőzőknek is: kajszibarackból alig termett valami, ráadásul meggyből és szilvából is kevesebb lett a szokottnál. Arról, hogy milyen változások élesedtek a közelmúltban a pálinkafőzés terén, szakértők válaszoltak a HelloVidéknek.
Mint kiderült, idén nem történt változás, utoljára 2019. január elsején vezették be, hogy a magánfőzött párlat nem adómentes, hanem 700 Ft/db párlatjegy ellenében főzhető. A párlatjegy nem fizikai, hanem virtuális, a bejelentés után elektronikusan küldi a NAV. A 700 ft, 1 liter 42 százalékos párlatra vonatkozik, amiből 86 litert főzhet maximum évente egy magánfőző. A terv viszont az, hogy 2021-től ismét adómentes lesz a magánfőzés.
Arra a kérdésre, hogy hány darab főzőberendezés van a magyar háztartásokban, a NAV azt a választ adta, hogy az önkormányzati adóhatóságtól kapott tájékoztatások szerint 2019-ben 2265, míg 2020-ban a mai napig 987 párlat előállítására alkalmas desztillálóberendezést jelentettek be a magánfőzők. Kiderült az is, hogy a magánfőzők 2019-ben 155 733, míg 2020-ban a mai napig 59 344 párlatadójegyet vásároltak.
A NAV a párlat előállításával kapcsolatos folyamatokba akkor avatkozik be, ha a hatályos jogszabályi rendelkezések megszegését tapasztalja. Magánfőzés esetében ez leggyakrabban a bejelentések elmulasztásában nyilvánul meg. Ezekben az esetekben az ellenőrzést végzők jegyzőkönyvben rögzítik a mulasztást és értesítik az illetékességgel rendelkező önkormányzati adóhatóságot. Az önkormányzati adóhatóság az értesítés alapján felszólítja a magánfőzőt az elmulasztott kötelezettség pótlására. Ha az 15 napon belül nem történik meg, akkor szankcióként, bejelentés elmulasztásával kapcsolatos jogsértés miatt 200 ezer forintig terjedő bírságot állapíthat meg.
Ha érdekel a téma, tovbb olvashatsz a HelloVidék oldalán. KATT!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







