Áprilistól akár 5-15 százalékkal is drágulhatnak az építőanyagok a növekvő kőolaj- és földgázárak miatt.
A kormány úgy látja, a szélenergiának nincs helye a magyar energiarendszerben - nyilatkozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Népszabadságnak. Csepreghy Nándor szerint az Országgyűlés által hétfőn tárgyalandó törvénymódosítás mögött átgondolt kormányzati stratégia áll.
A lap szombati számában megjelent interjúban Csepreghy Nándor azt mondta, a kormány az energiaellátás megtervezésekor számít a megújuló energiaforrásokra, növelné is a részesedésüket, tehát nem bojkottról van szó. Mint mondta, szélerőműveket ott érdemes építeni, ahol a szélviszonyok lehetővé teszik sok szélkerék egy tömbben való telepítését, Magyarországon ilyen hely alig akad. Az ország területének hét százalékán van elegendő szélenergia-potenciál, egyetlen erőműnek másfél négyzetkilométer a területigénye. Jelezte, a szélre jellemzően délután és este lehet számítani, olyankor, amikor az áramigény eleve alacsony, vagyis a napenergia és a geotermia sokkal előnyösebb.
- válaszolta Csepreghy arra a kérdésre, hogy miért nem engedik legalább a magánbefektetőknek a telepítést. Világos energiastratégiánk van, amelynek szempontrendszere szerint a szél nem optimális, a napenergia sokkal előnyösebb. Az atomenergia kérdésköre hitvita. A kormánynak elsősorban az ellátásbiztonságot kell szem előtt tartania, és az energiafüggőséget csökkenteni kell - tette hozzá.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







